2022. január 19., szerda

Adventi családi program

Kézműves-foglalkozások a VM4K-ban az ünnepi készülődés jegyében

Ünnepváró címmel adventi kézműves-foglalkozássorozat indult pénteken estefelé a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ klubhelyiségében, amely december 17-éig minden pénteken egy-egy jó hangulatú összejövetellel várja az alkotni vágyókat.
Szalai Andreát, a VM4K szakmai referensét kérdeztük a részletekről.
– Minden évben szervezünk adventi foglalkozásokat. Ebben a rohanó világban kevés időnk van egymásra koncentrálni, ebből kifolyólag arra törekedtünk, hogy az idén is olyan foglalkozássorozatot találjunk ki, amely a család együttlétét szorgalmazzák. A kézműves-foglalkozások azért jók, mert nagyon sok fázisból állnak.
Mindegyik fázisban van olyan munka, amelyet a családtagok közösen tudnak csinálni, ennek végeredménye pedig lehet akár egy adventi koszorú, naptár, egy szép ünnepi dísz, amit majd hazavisznek. Nagyon fontos az élmény, különösen a kicsiknek, hogy a családtagokkal vagy a kortársakkal együtt alkotnak valami személyeset. Nagy hangsúlyt fektettünk az otthonos hangulat megteremtésére is. Készítettünk a résztvevőknek mézeskalácsot, forralt bort, teát, kellemes, ünnepi zene szólt.
A pénteki kézműves-foglalkozásra foglalkozásvezetőnek felkérték Szalma Viktória grafikusművészt, képzőművész szakos tanárt, Godnics Teodórát, aki adventi koszorúk díszítésével foglalkozik, és Vukelity Csillát, aki a gyertyaöntéshez nyújtott segítséget. Minden héten újabb foglalkozásvezetők biztosítják a szakszerű munkát. December 17-én, a zárónapon alternatív ajándékcsomagolásra kerül sor, illetve kézművesvásárral is készülnek, amelyre kiállítók érkeznek, ez alkalomból pedig kézműves alkotásokat is lehet majd vásárolni, és bővíteni azokat a díszeket, ajándékokat, amelyek a klubhelyiségben készültek.
A foglalkozások minden pénteken 17 órától 19.30-ig kerülnek megrendezésre. A kézműves alapanyagot a szervezők biztosítják. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni minden hét csütörtökén 15 óráig lehet a 024/672-110-es telefonszámon, az office@vm4k.org.rs e-mail-címen, vagy a VM4K Facebook-oldalán, üzenetben.