2024. március 29., péntek
ZENTAGUNARAS

Népzenei találkozó

Szombaton negyedik alkalommal tartottak népzenei találkozót Zentagunarason. Az eseményt a Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület szervezte. A találkozónak hat fellépő csoportja volt – számolt be lapunknak Nagy Bozsik Angéla, az egyesület elnöke.

– A népzenei találkozónkon fellépett a pacséri művelődési egyesület csoportja, a bajsai művelődési egyesületé, a tornyosi művelődési egyesületé, a helyi Petro Kuzmjak Ruszin Művelődési Egyesületé, valamint egyesületünk asszonykórusa és tamburazenekara. Volt még három meghívott művelődési egyesület, de ők nem tudtak részt venni a találkozón. A résztvevők száma összesen 90 körül volt, amivel jelen helyzetben elégedettek vagyunk. Örülünk, hogy egyáltalán sikerült megszervezni ezt a rendezvényt, és hogy színvonalas műsort láthatott a közönség – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy már gondolnak a jövő évi találkozóra is. Fontosnak tartják, mert lehetőséget ad a csoportoknak a bemutatkozásra, tapasztalatcserére és barátkozásra. Emellett a falu lakossága számára is szórakozási lehetőséget biztosít. A találkozót támogatta a tartományi oktatási titkárság, Topolya község önkormányzata és a helyi közösség.