2024. április 19., péntek

Új ravatalozó Magyarcsernyén

Szentmisével egybekötve ünnepélyesen átadták szombaton a Szent Őrangyalokról elnevezett kápolnát és ravatalozót

Bacsik Lőrinc Natália, az Együtt Magyarcsernyéért civil szervezet elnökségi tagja mondott köszöntőt:

– Csakis együtt, közösen összefogva tudjuk terveinket megvalósítani, településünket, Magyarcsernyét fejleszteni. Az építkezésre az Együtt Magyarcsernyéért civil szervezet pályázott sikeresen a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, s ennek eredményeként épülhetett fel a ravatalozó, melyre már régóta várt a falu. A Magyar Nemzeti Tanács további támogatásának köszönhetően légkondicionáló berendezést és biztonsági kamerákat is felszerelnek. Szervezetünk nevében szeretném megköszönni az önkormányzat, a helyi közösség, valamint a helybeliek támogatását, segítségét – zárta gondolatait Bacsik Lőrinc Natália.

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke, mgr. Hajnal Jenő is szólt az egybegyűltekhez:
– Ez a kápolna, ravatalozó a feltámadás reményét sugározza magából, tehát reményt és bizakodást hoz magával. Jelképe ez az épület egy hosszú vágynak, egy álomnak is, mely úgy valósulhatott meg, hogy a falu összefogott. Láthatják, tapasztalták önök is, és mi is, hogy ebből az összefogásból mennyi jó dolog születhet. Felépült ez a kápolna is, melynek mai átadásával jelképei lesznek annak, hogy bárhol, ahol a magyarok úgy érzik, hogy együtt, közösen tenni kell, tenni akarnak, akkor ebből az erőből mi minden születhet – hangsúlyozta az MNT elnöke.
Juhász Attila államtitkár az Együtt Magyarcsernyéért civil szervezet elnökeként szólalt fel és mondott köszönetet:
– Szeretnék köszönetet mondani Magyarország Kormányának, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának, Pótápi Árpád János államtitkárnak és Pirityiné Szabó Judit főosztályvezetőnek, mert nélkülük nem tudtuk volna ezeket az eszközöket megpályázni. Meg szeretném köszönni Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének a közbenjárását, mert nélküle nehezen tudtuk volna megkapni a támogatást. És az itt megjelent Hajnal Jenőnek és Rablovszki Gyetvai Tímeának is szeretném kifejezni köszönetemet, nemcsak ezért a pályázatért, hanem az elmúlt 10-15 év összes pályázatáért, amelyen a csernyei civil szervezetek sikeresen pályáztak, legyen az a Szekeres László Alapítvány vagy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nagyon sok berendezés és felszerelés jutott ide nekünk, magyarcsernyeieknek. Végezetül pedig szeretném, hogyha ez a ravatalozó példája lenne annak, hogy összefogással minden cél elérhető – mondta az államtitkár.
Ft. Tapolcsányi Emánuel, Magyarcsernye plébánosa beszédében kiemelte, hogy akiket ide kikísérünk, mint keresztény híveknek, hinnünk és remélnünk kell, hogy nemcsak utolsó útjukra, hanem egy jobb világba, a feltámadásba kísérjük őket imáink által.
Az alkalmi beszédek után ft. Szemerédi Pál atya felszentelte a Szent Őrzőangyalokról elnevezett ravatalozót, majd a paptestvérek közös szentmisét mutattak be.