2024. március 29., péntek

Ötvennyolc éves érmes a vb-n

A végjátékához közeledik a houstoni asztalitenisz-vb, ahol közép-európai idő szerint vasárnap este és éjjel már az elődöntőket rendezték. Az utolsó állva maradt magyar egység, Póta Georgina és Madarász Dóra női párosa számára két nappal ezelőtt ért véget a verseny, amikor a 3. fordulóban négyszettes vereséget szenvedtek az indiai Manika Batra és Archana Girish Kamath kettősétől.

Az elődöntőbe, vagyis a garantált éremig jutó nemzeteket illetően nincsenek meglepetések, női egyesben például már biztos, hogy a dobogó mindhárom fokára kínai fog állni – dominanciájuk ebben a számban különösen nyomasztó, hiszen 2007 óta csak egyetlen harmadik hely nem az övék lett a vb-ken.

Az életkorokat illetően van szokatlan szereplő, hiszen már biztos érmesnek mondhatja magát az 58 éves kínai, de 1991 óta Luxemburg színeiben versenyző Xia Lian Ni, aki női párosban, Sarah De Nutte oldalán jutott elődöntőbe, éppen a Pótáékat búcsúztató indiai páros sima legyőzésével. Ni karrierjének hosszát jól példázza, hogy legutóbb 1985-ben szerzett világbajnoki érmet, és most 36 év után lesz ismét dobogós.

Szintén régi ismerős tért vissza az élmezőnybe férfi egyesben, ahol Timo Boll 40 évesen elődöntős lett – a német a csapat-vb-ken rendre jól szerepel, egyéniben azonban eddig csak egy bronzérme volt még tíz évvel ezelőttről.

Női páros: Batra/Kamath-Póta/Madarász 3:1 (4, 9, –6, 7).