2022. január 29., szombat

A víz az élet

Sikert aratott a Tündér Míra mesejáték

Nagy sikerrel vitték színre szombat délelőtt a Zentai Magyar Kamaraszínház legújabb produkcióját, Hedry Mária: Tündér Míra című mesejátékát Krizsán Szilvia rendezésében. A Zentai Magyar Kamaraszínház nagytermében megtartott bemutató a kamaraszínház évadnyitó előadása volt, melyet az tett még egyedibbé, hogy a darab szerzője, Hedry Mária író, költő is jelen volt.

Zentán már sokan várták a kamaraszínház legújabb gyermekelőadását, hiszen, ahogyan már megszokhattuk a társulattól, mindig valamilyen izgalmas, érdekes és lebilincselő produkcióval kedveskednek a gyerekeknek. Ezúttal sem csalatkoztunk, öröm volt látni, ahogy a gyermekek élvezettel figyelték a történet alakulását, ahogyan várták a mesékben megszokott fordulatokat, és ahogyan tapsoltak a gyermeki szív által óhajtott örömteli befejezésnek.

A történetben Holnemvolt országot nagy veszély fenyegeti, az ország folyóit, forrásait, tavait a kapzsi király gonosz tanácsadója segítségével arannyá akarja változtatni. De nagy ára van ennek a gazdagságnak, az élővilág pusztulása. Fellázadnak a vizek, mocskosak, bűzösek és ihatatlanok lesznek és ki akarnak önteni medrükből, hogy megbüntessék az embereket. Míra, a király lánya látja meg a veszélyt és elhatározza, megmenti valahogy a természetet.

A látványos előadás már óvodás kortól segít megalapozni a gyerekek környezettudatos gondolkodását. Arra mutat rá, hogy mi történik akkor, ha kizsákmányoljuk a természetet és az anyagi javakat helyezzük előtérbe. Szerencsére azonban ebben a mesében is ott a remény és Holnemvolt ország megmenekül.

Krizsán Szilvia rendező a bemutató után elmondta, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésükre a produkció elkészítéséhez, mégis sikerült nagyot alkotniuk.

– Egy normál próbafolyamat hat hétig tart, most tizenhat nap alatt készítettük el. Megfeszített tempóban dolgoztunk, sok nehézséggel, hiszen időközben lebetegedett a koreográfusunk, úgyhogy nehéz folyamat volt, ugyanakkor a zentai csapat igazán lelkes, nagyon jól viszonyul még az ilyen stresszes és nehéz helyzetekhez is, és ezért egészen könnyeden, súrlódásmenetesen ment a munka. A bemutató is azt bizonyítja, hogy mindenki erején felül teljesített. A zentai gyermekelőadások általában ovisoknak és iskolásoknak egyaránt szólnak, és most volt bennem egy olyan félelem, hogy ezt egy óvodás nem tudja megérteni, viszont attól függetlenül, hogy ez a darab szinte súrolja a felnőtt előadás határát, még az ötévesek is értették, és nem tartották félelmetesnek a sötétebb jeleneteket.

A rossz elnyeri büntetését és Holnemvolt ország megmenekül (Fotó: Gergely József)

Szereposztás: Tündér Míra – Verebes Judit; Orsolya, Tündér Rózsa, Kút – Székely Bea; Lodovico –Nešić Máté; Király – Virág György; Jankó, Danika – Szilágyi Áron; Tóbiás, Danika – Dévai Zoltán; Tó, folyó hangja – Bába Lujza; Tenger hangja – Krizsán Szilvia.

Zenéjét szerezte és hangszerelte: Klemm Dávid; dalszövegek: Lénárd Róbert; díszlet- és jelmeztervező: Janovics Erika; koreográfus: Samardžić Eleonóra; rendező: Krizsán Szilvia.

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község Önkormányzata támogatta.