2024. április 16., kedd

Janković: Csak idő kérdése, hogy az új vírusvariáns megérkezzen Szerbiába

Csak idő kérdése, hogy a koronavírus omikron variánsa megérkezzen Szerbiába – mondta Radmilo Janković, a niši Klinikai Központ igazgatóhelyettese, írja a Vajdasági RTV.

Hozzátette, hogy egyelőre nincs elegendő információ arra vonatkozóan, hogy az omikron variáns hogyan hat a fertőzés terjedésére, és a betegség lefolyására. Kiemelte, hogy emiatt komolyan kell venni a variáns miatti veszélyt.

Azt sem tudhatjuk, hogy a jelenlegi oltóanyagok mennyire képesek megfékezni az új vírusvariánst, de számolni kell azzal a veszéllyel, hogy nem lesznek annyira hatékonyak ellene, mint az eredeti vírussal szemben – figyelmeztetett a szakember, aki elmondta még, hogy a szakértők egyelőre nem számítanak arra, hogy az omikron variáns súlyosabb kórképet eredményezne a fertőzötteknél, de utalt arra, hogy mindez még a jövő titka.

Szavai szerint, ha a világ népességének több mint hetven százaléka felvette volna a védőoltást, az új variánsok kialakulásának is kisebb lenne a veszélye.