2024. április 18., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szerdán ülésezik a válságstáb

A testület a téli tanítási szünet kezdetének kérdését is megvitathatja

A járványhelyzet tekintetében hétfőn Szerbiában is elsősorban az omikron vírusvariáns kapcsán felmerülő kérdésekre összpontosítottak nyilatkozataikban a szakértők. A válságstáb egészségügyi szakértői a belgrádi sajtó értesülései szerint az új variáns okán kérték a testület ülésének összehívását, később azonban az SZRTV megerősítette, hogy a testület szerdán ülésezik. A bennfentesek tudni vélik, hogy nemcsak az új variánsról, hanem a téli tanítási szünet meghosszabbításáról is szó lesz. Az egészségügyi szakértők ragaszkodnak ahhoz, hogy országos szinten december 17-e legyen az utolsó tanítási nap. A téli tanítási szünet Vajdaságban december 24-én, az ország többi térségében pedig december 31-én kezdődne.

PÁNIK HELYETT ODAFIGYELÉS

Egyelőre senki sem tud pontos választ adni a kérdésre, hogy az omikron-variáns valóban 500-szor fertőzőbb-e a delta-variánsnál – jegyezte meg Ana Gligić virológus az N1 tv vendégeként. Először arra a kérdésre a legfontosabb választ kapni, hogy az omikron miként befolyásolja a kórképet és a halálozási arányt – nyomatékosította, hozzátéve, hogy a jövőben feltehetőleg az utolsó aktuális variáns ellen kidolgozott vakcinákkal frissítik fel az immunitást. Nem lenne észszerű, ha az emberek olyan emlékeztető oltást vennének fel tömegesen, amelyet egy, szinte már nem létező vírusvariánsra szabtak – nyomatékosította Gligić.
Jelenleg annyi tűnik biztosnak, hogy az új variánsban a tüskeprotein génje a korábbiakhoz képest nagyjából 30 mutációt hordoz magában – közölte ugyanebben a műsorban Radan Stojanović egyetemi tanár. Mint hozzátette: „Egyetértek az Egészségügyi Világszervezettel, hogy pánik helyett odafigyelés és időben megejtett intézkedések szükségszerűek." Egyelőre úgy tűnik, az új variáns a korábbiakhoz képest könnyebben terjed, ám még nem tudni, hogy felülkerekedik-e a többi variánson, mint ahogyan azt sem, hogy a jelenleg rendelkezésre álló védőoltások és gyógyszerek hatásosak-e ellene. Ha esetleg az omikron okán módosítani kell a rendelkezésre álló védőoltásokat, ehhez 3-4 hónapra lenne szükség. „Ugyanakkor a védőoltás egyébként sem varázspálca, azaz mit sem ér, ha országszerte megszegik a járványügyi intézkedéseket, ha tömegrendezvényeket szerveznek, és nem viselik a védőmaszkot" – fejtette ki Stojanović.
Ana Banko virológus Twitter-bejegyzésben próbálta csillapítani a kedélyeket: „A Dél-afrikai Köztársaság hivatalos jelentéseinek értelmében a kórházakban elhelyezett Covid-páciensek között egyetlen teljesen immunizált személy nincsen, 65 százalékuk oltatlan, 35 százalékuk pedig részben átoltott. A teljesen immunizáltaknál enyhe tünetek alakulnak ki."

MÁR CSAK EZ HIÁNYZOTT

Az új variáns kapcsán Aleksandar Vučić államfő abbéli véleményének adott hangot, hogy miután a jelenlétét Ausztriában is bizonyították, csak idő kérdése, mikor jelenik meg Szerbiában. „A mutatók egyre jobbak, és amikor már azt hittem, hogy ez így folytatódik, megjelent ez az omikron. Már csak az omikron hiányzott nekünk." A Preljina–Požega autópálya munkálatait megtekintő államfőnek a jelenlevő belgrádi kínai nagykövet megerősítette, hogy nagyjából 5-6 hónap múlva áll rendelkezésre a „szupervakcina", Vučić szerint azt követően „végre mindent sikerül megoldani". Szerbia ezt a „szupervakcinát" is gyártani fogja 8-9 hónappal később – tette hozzá Vučić, kiemelve: „Addig fontos, hogy mindenki vigyázzon magára, persze dolgozni kell, és felvenni a védőoltást."

2180 új fertőzés – 49 elhunyt
A hétfői járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 14 444 koronavírustesztet végeztek el, ebből 2180-nek az eredménye volt pozitív (15 %). Hivatalosan a vizsgált egy napban 49 Covid-páciens hunyt el, 11 637 a járvány kezdete óta. A kórházakban 4134 Covid-pácienst kezelnek, 203 lélegeztetőgépen van.
Vajdaságban 207 új fertőzést jegyeztek, ebből 72-t Újvidéken.


Ismét csökkent az oltáshajlandóság
Mint már korábban előfordult, amint csökken az esetszám, az oltáshajlandóság is alábbhagy – nyilatkozta az SZRTV-nek Zoran Bekić, a Belgrádi Vásáron kialakított oltópont koordinátora. Szavai szerint október végén országszerte naponta átlagban 35-45 ezer adag védőoltással oltottak – ebből 4000–6500 első dózis volt –, most viszont 25–28 ezer adag vakcinával oltanak – ebből átlagban 2000–3600 első dózis, 3–5 ezer a második, és 15–23 ezer a harmadik dózis. Bekić szerint különösen sajnálatos, hogy kevesebben veszik fel az első dózist, mivel „az a legfontosabb".