2024. március 29., péntek
ADORJÁN

Hosszú kolbász, nincsen vége…

Nagy tömeget vonzott az adorjáni X. Hurka- és Kolbászfesztivál

Tíz éve annak, hogy az első fesztivált megtartották, és már akkor látszott, erre bizony környékünkön nagyon is van igény. Aztán gyorsan kiderült, nemcsak a Magyarkanizsa községhez tartozó tizenhárom település lakói tekintenek érdeklődve erre a rendezvényre, hanem távolabbról is jönnek csapatok és látogatók is, ami – a kényszer szülte helyzet ellenére vagy talán épp azért – üde színfolt volt a borongós hétköznapokban.

A martonosi tűzoltók csapata is már kora reggel gyúrta a húst

A martonosi tűzoltók csapata is már kora reggel gyúrta a húst

– Ilyenkor megtízszereződik a falu lakossága, de lehet, hogy meg is tizenötszöröződik – mondta Borsos Csaba, Adorján helyi közösségének elnöke.
Van, akit a hagyományőrzés, van, akit a kirakodóvásárban való részvétel érdekelt, másokat pedig a koncertek. A sokszínűségben mindenki megtalálhatta azt, ami neki érdekes. Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere elmondta, a községhez tartozó településeken évente csaknem háromszáz rendezvényt tartanak.

A Beatrice-koncert hatalmas sikert aratott

A Beatrice-koncert hatalmas sikert aratott

– Az adorjáni Hurka- és Kolbászfesztivál az egyik leglátogatottabb rendezvény a környéken. Amellett, hogy hagyományőrző, a falut és a szélesebb környezetet is megmozgatja, ami kiváltképp örömre ad okot. A község minden helyi közösségének adott a lehetőség, hogy meghatározzanak egy központi rendezvényt, ez Adorján esetében a Hurka- és Kolbászfesztivál, és a községi költségvetésben is szerepel, mi is támogatjuk őket. A szervezők így már az év folyamán tudnak előre tervezni, ami egy biztosabb formája a kistelepülési rendezvények megvalósulásának – mondta Fejsztámer Róbert, aki már a kora délelőtti órákban kilátogatott a fesztiválra, ahol a hagyományos disznópörköléssel kezdődött a nap.

Kézműves termékeket is lehetett vásárolni, például jó házi sajtot

Kézműves termékeket is lehetett vásárolni, például jó házi sajtot

Miután kiosztották a csapatoknak a húst, amiből a hurka és a kolbász készült, megkezdődött az igazi buli, úgy, ahogy kell, jó hangos lakodalmas zenével, füsttel, illatokkal, meg előkerült a jó házi pálinka is, valamint a titkos összetevők, amelyek a húsgyúráskor belerepültek az edénybe. Habár mindenki a hagyományos ízekre esküszik ilyenkor, azért mindenkinek van valami kis titkos összetevője vagy elmaradhatatlan kelléke, ami az ő főztjét a sajátjává teszi. A népes zsűrinek nyolcvannyolc minta kóstolása után kellett eldöntenie, hogy ki is az abszolút győztes. Sokan a minőségi paprikát tartják a legfontosabb fűszernek, Telek József elmondta, mitől olyan jó az ő paprikájuk:

Borsos Csaba fő szervező

Borsos Csaba fő szervező

– Ahogy a szüleim, nagyszüleim is készítették, adalékanyag nélkül, így készül a jó fűszerpaprika – mondta Telek József, aki szintén a támogatók között van.

– Az észak-bácskai kolbász sót, borsot, köménymagot, fokhagymát és nagyon jó minőségű Telek paprikát kell hogy tartalmazzon, a hús mellett, persze. A lényeg, hogy minél apróbb legyen a fűszerpaprika, és akkor jobban kijön az íze is – mondta a mesterszakács, aki azt is elmesélte, hogy találkozott már fahéjas és mazsolás hurkával is, valóban finomak, de mindenki azért „maradjon otthon”, hiszen a fahéjas a törökök specialitása. Hozzátette: Turián látott először ilyen fajta rendezvényt, és rögtön el is kezdett azon gondolkodni, ki állna az ügy mellé. Borsos Csabával megtalálták a közös nevezőt, így elkezdődhetett az adorjáni fesztivál szervezése. Borsos kifejtette, tíz év után már elmondható, hogy a fesztivál szervezése, megtartása egy jól bejáródott rendszer, apróságokat, árnyalatnyi finomításokat hoznak be csak minden évben.

A magyarkanizsai Zimax csapatnál a jókedv volt a jellemző

A magyarkanizsai Zimax csapatnál a jókedv volt a jellemző

– Minden évben nőtt a fesztiválunk, az ötödiktől kezdve már egy nagy rendezvénysátort kellett hoznunk, de az idén erre nem volt szükség, mert a Kontakt cégünk is bővült, és a nagy hangár vette át a sátor helyét, ami a rossz idő esetén is biztosítja a versenyzők és a fellépők zavartalan munkáját – mondta Borsos Csaba, aki szerint a fesztivál a falu jó hírét viszi tovább, és nagy köszönet illeti a helyi közösség tanácsát, valamint a kultúregyesület tagjait is, akik már a fesztivál előtt nagyon sokat dolgoztak. Nem a nyereség, hanem a 823 éves falu nevének öregbítése a cél.

A húskenyér is a kínálatban volt sok más mellettMartonos: A martonosi tűzoltók csapata is már kora reggel gyúrta a húst

A húskenyér is a kínálatban volt sok más mellettMartonos: A martonosi tűzoltók csapata is már kora reggel gyúrta a húst

A fesztiválon a Magyar Szó standjánál meg lehetett vásárolni Adamović Erzsébet Adorján, szeretlek! című könyvét, amely a falu történetet dolgozza fel, valamint a Magyar Szó Naptárát.
A rendezvény környékén ínycsiklandó illatok terjengtek, tonnaszámra osztották az ingyen hurkát és kolbászt, és ez még csak nem is túlzás. Aki nem versenyzett, de hurkát és kolbászt akart ebédelni, Adorjánon megtehette. Aki pedig versenyzett, teljes erőbedobással rotyogtatta a hurkának valót, ízesítette a kolbász alapanyagát, a darált húst.

Oldtimer: A szabadkai oldtimeresek is főztek

Oldtimer: A szabadkai oldtimeresek is főztek

A magyarkanizsai Zimax csapat tagjai elmondták, a hagyományos receptet követik.
– Huszonnégyen vagyunk, és egy fesztivált sem hagyunk ki! Szeretünk együtt dolgozni, és van egy profi hentesünk, aki a munkát vezényli – mondta a csapat legbeszédesebb tagja, Erdélyi Ákos.
Melinda Erdélyből érkezett.
– Csütörtökön keltünk útra, és hatodik alkalommal veszünk részt a fesztiválon, nagyon tetszik nekünk itt. Mi véres hurkát készítünk, amibe almát és csombort is teszünk – mesélte Melinda.
Jovák Imréék „disznó módon” készítik a hurkát és a kolbászt.

Traktorral könnyebb a hús darálásaTelek:

Traktorral könnyebb a hús darálásaTelek:

– Ez azt jelenti, hogy csak úgy készítjük, ahogyan őseink is, semmi újkori furfangosság, a kolbászba sót, paprikát, borsot és kevés köménymagot teszünk. Most másodszor vagyunk itt, és nagyon tetszik a hangulat, még csak hideg sincs, disznóvágásokkor még hidegebb szokott lenni, mert mi ugye otthon is disznótorozunk – mondta Imre.
A torontáltordaiak négytagú csapata is jókedvvel dolgozott.
– Az elsőtől kezdve mindegyik adorjáni fesztiválon részt vettünk, most sem akartuk kihagyni. Volt, amikor már elsők is voltunk. Tartjuk a barátságot az adorjáni tűzoltókkal, ennek köszönhetően kerültünk ide is. Mi a nagyapáink receptje szerint dolgozunk, kétfajta kolbászt csinálunk, paprikával vagy németesen, akkor fehéren hagyjuk – mondta Barna János.

A nyolcvannyolc csapat közül végül a pándi önkormányzat tagjai győzedelmeskedtek, a leglényegesebb mégis az volt, hogy mindenki jól szórakozott. Ha a közös főzés, a jó ennivaló és a kirakodóvásár nem lett volna elég, ott voltak még a neves fellépők is: Lagzi Lajcsi, a Beatrice, Zvonko Bogdan, LL Junior és az Irigy Hónaljmirigy is kiválóan szórakoztatta a közönséget a jubileumi fesztiválon.