2024. április 18., csütörtök

Kovács Elvira: Konstruktivitásra és jóhiszeműségre van szükség

– Az uniós csatlakozási folyamat sikeressége érdekében minden politikai szereplőnek konstruktívan és jóhiszeműen kell fellépnie, és végre kell hajtania az EU-s közvetítők és a Képviselőház által szeptemberben zajló pártközi párbeszéd során meghatározott intézkedéseket – mondta Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a parlament mai ülésén.

Kovács Elvira rámutatott, hogy 2019 folyamán az EP által közvetített pártközi párbeszéd 3 fordulójára került sor a köztársasági képviselőházban, ezen a kormányzó többség és az ellenzék képviselői, valamint a civil társadalom képviselői is részt vettek. Mint mondta, a pártközi párbeszéd célja a 2020. június 21-én megtartott választások feltételeinek javítása volt.

– A pártközi párbeszédben olyan kérdések kerültek terítékre, mint a választások előtti tevékenységek finanszírozásának ellenőrzése, a média szabadsága, az Elektronikus Médiunokat Szabályozó Testület (REM) munkájának javítása, a közforrásokkal való visszaélés tilalma – mutatott rá Kovács Elvira.

A VMSZ képviselője elmondta azt is, hogy április 28-án az EP képviselőinek részvétele nélkül tartottak egyeztetéseket a pártközi párbeszéd keretein belül, ezen pedig olyan politikai pártok is részt vettek, amelyek nem akarják, hogy az EP közvetítsen a pártok közötti párbeszédben a választási feltételekről. A találkozón jelen volt Szerbia elnöke is. Ezen az ülésen megállapodtak egy munkacsoport létrehozásáról, amely operatív testületként konkrét témákat határoz meg. Kovács Elvira szerint az elmúlt időszakban a munkacsoport 14 ülést tartott, az üléseken 4 fő témakörben tárgyaltak a választási feltételek javításáról.