2022. augusztus 14., vasárnap

Vučić a szerbiai gazdaság nökedeséről

Ha komulatívan elemezzük a 2020-as és 2021-es évre vonatkozó adatokat, elmondható, hogy Szerbia a legnagyobb fejlődést valósította meg Európában – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő a B92 közlése szerint.

Tizenhárom év alatt politikai pártunk elérte, hogy megváltoztassuk az emberek hozzáállását, hogy többé már ne azt mondják rólunk, hogy mindenben az utolsók vagyunk. Ezért boldog vagyok, hogy ma már mindenben eredményekre számíthatunk, abban is, amiben korábban mindig vesztesek voltunk – mondta az elnök az Instagramon megosztott videójában.

Az álmaink jelentik az egyetlen határt – tette hozzá.