2024. április 19., péntek

Több mint ötezer facsemetét ültettek el

Nagyszabású fásítási akciót szerveztek Szenttamáson

Az országban Vajdaság a legszegényebb erdőkben, ezért Ópázován a napokban 25 ezer facsemetét ültetnek el, néhány nappal ezelőtt pedig Zomborban, Kúlán, Apatinban és Pancsován fásítottak. A sorból Szenttamás sem maradt ki, ahol a rajcsúri városrészen 5500 különböző fiatal facsemetét ültettek el. A több száz résztvevőt megmozgató akcióra pénteken ellátogatott Irena Vujović környezetvédelmi miniszter, aki a polgármesterrel bekapcsolódott a fiatal csemeték ültetésébe.

− Szenttamáson ma a jövő generációjának fásítunk. Az általános iskolák diákjaival és a civil szervezetekkel a rajcsúri városrészben mintegy 4500 facsemetét ültettek el. Külön köszönet a Srbijavode közvállalatnak, hogy erre az alkalomra további 1000 facsemetét biztosított. Az erdősítés fontosságának tudatosításával és a zöldövezetek gyarapítását elősegítő tevékenységekkel közösen járulunk hozzá a környezet megőrzéséhez és a polgárok jobb életminőségéhez – fogalmazott a miniszter asszony. Egyúttal rámutatott, konkrét példa ez az önkormányzat és a község intézményei, valamint a civil szervezetek közös és kiváló együttműködésének.

− Minisztériumi támogatással hamarosan új kazánt kap a turiai általános iskola, továbbá, hogy Szenttamás bekerült azon 26 község közé, ahol hamarosan megkezdődik a szennyvíztisztító kiépítése. Az önkormányzat erre vonatkozó projektuma jelenleg a szakemberek kezében van, jövőre tervezzük a kivitelező kiválasztását, az anyagiakat pedig az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával együttműködve biztosítjuk – mondta Irena Vujović.

Egyúttal felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy készítsék a projektumokat, hiszen a környezetvédelmi minisztérium már januárban újabb pályázatokat ír ki.

− Hagyományosan jó kapcsolatot ápolunk a környezetvédelmi minisztériummal és a Vajdaság Vizei Közvállalattal, ami több projektumon is tükröződik, mindez pedig nagyban hozzájárul a polgárok életfeltételeinek a javításához. Örülök annak, hogy a községben fokozatosan növekszik az erdősített felület, hiszen Vajdaságban a zöldövezetek tekintetében nem éppen jó helyen állunk. Az elmúlt években viszont jelentős előrelépés történt, sok facsemetét ültettünk el, célunk pedig az, hogy ez továbbra is ilyen ütemben folytatódjon – mondta Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere.

Srđan Kružević, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója elmondta, a vállalatban olyan határozat született, hogy a tavalyihoz hasonlóan a községeknek és a civil szervezeteknek az idén is ingyenesen biztosítanak facsemetéket.

− Ezúttal 1000 akácfacsemetét ajándékoztunk a községnek. A fiatal hajtások ingyenes osztása a tervek szerint jövőre is folytatódik, a faiskolák kapacitásait pedig 20 százalékkal növeljük – mondta Kružević.