2022. január 23., vasárnap

Ötezer szög

A kanizsai csónakkészítő mohikán, Juhász Rudolf a Tiszától kap és a Tiszának ad fát

Nem szégyen, ha valamit nem tudunk, de azt igen, hogy kihez forduljunk, ki tud választ adni kérdéseinkre. Esetemben, amikor csónakkészítő után érdeklődtem, nem volt nehéz dolgom, és nem csak azért, mert jó volt az információ forrás (de jó volt), vagy mert szűk körben, kisvárosban könnyebb fellelni azt, akit keresünk, hanem azért is, mert Juhász Rudolfot sokan ismerik, mint csónakkészítőt, és mint tiszai uszadékfahalászt is. Igazi tiszai ember, ahogy errefelé nevezik.

Juhász Rudolf
Juhász Rudolf


– Öt éve járok külföldre dolgozni, jelenleg fűtésszerelőként, korábban légtechnikusként vállaltam munkát. Elsősorban anyagi megfontolásból teszem, de sok területen voltam már jártas életem során, bár a végzettségem szerint hentes vagyok – meséli Rudolf, aki több mint harminc éve az uszadékfa-halászok között is az egyik legismertebb egyén.
A kívülálló szem annyit lát, hogy hordják fel a fát a Tiszáról, vagy épp azt, hogy ott dolgoznak, de hogy emögött milyen kemény munka és befektetés van, azt már csak kevesen tudjuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ingyenes fa a kecsegtető, de gyorsan el is oszlatja tudatlanságom fátyolfelhőit.

Apró részletekből áll össze a kész csónak
Apró részletekből áll össze a kész csónak


– Már gyermekkoromban láttam, ahogy szedték a fát. Mi most facsónakkal közelítjük meg a területet, hisz a műanyagot az uszadékfa elég könnyen széttörné. Most már a nagy fákat halásszuk, a csónakhoz kötjük és lassan tudjuk a víz szélére húzni, utána kikötjük, összebandáztatjuk a fát egy rakásra. Lemegy róla a víz és utána tudunk autóval, utánfutóval odaállni, kisfűrész, nagyfűrész, sok minden kell hozzá. Mindenki azt gondolja, hogy ez ingyenfa, de azt mondom, hogy az ember ötszáz euróból kitelel, ami a tüzelőt illeti. Én feléből, de a fizikai munkát akkor nem számoltuk és a befektetést sem – mondja Rudolf, aki azt is elmeséli, hogy egy egész nagy társaság alakult ki, akikkel egy baráti csapatot képeznek közel harmincan, még év közbeni, de évzáró összejöveteleket is tartanak, épp most decemberben lesz a következő, melynek ő a főszervezője. Ilyenkor sokan összegyűlnek, tudom meg az egyik fő uszadékhalász-csónakkészítőtől.
– Amikor jön az áradás, mindenkinek jut fa a Tisza mentén, de leginkább a kora tavasz a legalkalmasabb. Mindenki magának dolgozik, így én is, a család részére, így a 40–50 köbméter megvan egy évben – meséli Rudolf, akitől megtudhatjuk, hogy leginkább a fűz és a nyár, a Tisza menti honos fák jutnak haza. Azért is kezdjük Ádámtól és Évától a mesét, mert bár még most is jelentős szerepet tölt be az életében a fahalászat, de ennek köszönheti azt is, hogy elkezdett csónakkészítéssel foglalkozni.

Uszadékhalászok találkozója
Uszadékhalászok találkozója


– Kezdetben kölcsönkért csónakkal jártunk fát halászni, mint fiatal gyerekek, de törekedtem rá, hogy legyen egy sajátom, ami nem olcsó mulatság, főleg a jelenlegi árakat tekintve, de sose volt olcsó – mint kiderül, borsos ára van egy csónaknak, mivel egy köbméter fenyődeszka ára elérte a 400 eurót.
– Egy hat méter hosszú, egy méteres széles, ötven centi magas csónakhoz pedig egyharmad köbmétert szoktunk elhasználni, hol van még a további kemény fa, amikre rá tudjuk szögelni a deszkát és a többi elem? Mindent méretre le kell gyártani… Tizenhét éves lehettem, amikor az első csónakot elkészítettem, akkor még a legegyszerűbb szerszámokkal, kézi fűrésszel, baltával. Azóta ez már igencsak megváltozott – mondja a mester, akitől afelől kérdezősködöm, hogy kitől leste el a fortélyokat.
– Még látni se nagyon láttuk, hogy miként készül, hanem a kész csónakot méregettem és annak alapján próbálkoztam. Persze, az első nem is lett olyan profi. Voltak dolgok, amiket nem tudtunk épp a legjobban kivitelezni a kollégámmal, akivel az első csónakot elkészítettük, de ő aztán letett erről én pedig fejlődtem. Volt is rá igény, meg is érte – mondja, és azt se rejti véka alá, hogy tizenévesen jó munkalehetőségnek is indult ez, csak aztán fordultak a dolgok.

A tiszai ember
A tiszai ember


– Mára már megindult egy versenyzés is, hogy kinek a csónakjában van nagyobb motor, teret hódított a műanyag – ebből aztán arra következtetek, hogy a fából készült csak az igazi értéket szeretőknek való. – Értéke van a facsónaknak, ahogy sok előnye is. Például a horgászok tudják, hogy ha az ólom leesik a csónakban, a fán máshogy koppan, nem zavarja el a halakat. Sokkal masszívabb az egész, könnyebben javítható. Az árát tekintve is olcsóbb, de jobb is. Nem úgy kell kímélni és nem is úgy megy tönkre, mint műanyag társa – úgy vélem, mint minden kézi munka által létrejött tárgynak, a fából készült csónaknak is, mindegyiknek története van, hisz az emberi erő és a teremtő gondolatok, a verejtékes munka is benne van, amit Rudolf el is mesél lépésről lépésre, és közben megtudom, hogy náluk mára már az egész család részt vesz a készítésben.
– A téli időszak a csónakkészítés ideje, hogy a fő szezonra, tavaszra, a horgászás idényére készen legyen. Régebben négy-öt került ki a kezeink közül, volt hogy tíz is, de most a külföldi munkavállalás miatt kevesebb. Először is az anyagot kell bekészíteni, a kemény fát, aminek száradnia kell, a burkonyt, ami a csónak rámáját képezi, erre szögeljük utólag a deszkát, ezeket méretre le kell gyártani. A sarkait össze kell vasalni, amit meg kell hajlítani, kovácsoltatni, vagy saját kezűleg előállítani, fúrni, csiszolni, festeni. A méretek azonosak, így az alapanyagot előre el lehet készíteni, a deszkát is szárítani kell másfél-két évig, ez is elengedhetetlen. A kis szögeket is előre be lehet szerezni. Nyárból, fűzből is készítettünk, ezekből készült a szegényfacsónak, ami 5–8 évig volt jó, utána meg kellett bontani, javításra szorult. A régi világban a fenyőfa minősége 8–15 évig is jó volt, de ehhez kellett a megfelelő gondozás is. A tölgyfából készült volt a legidőtállóbb, 20–25 évig is kitartott, de ha az elsüllyedt, akkor az rendesen elsüllyedt – meséli Rudolf, aki kitér arra is, hogy egy csónakba ötezer kis szöget kell beleütni.

A festés már az utolsó mozzanatok egyike
A festés már az utolsó mozzanatok egyike


– Kívül és belül is festjük, ez is időigényes, de az oldalára gépszíjat is teszünk, melynek védő funkciója is van. Mind-mind időigényes munka, de amikor itthon látják, hogy kimegyek kopácsolni, az egész család a segítségemre van – családi buli Juhászéknál a csónakkészítés, aminek fortélyaira saját magától jött rá a szakember, aki egykori tanárjától és a tiszai emberektől is hallott a fortélyokról, hiszen mindenki toldozta-foltozta a saját csónakját, de egy új csónak elkészítése már a saját érdeme.
– Kézműves termékről van szó, lévén, hogy majdnem minden kézzel készül, kevés gép segítségével, és ilyen módon két hetet vesz igénybe nagyjából – mondja Rudolf, aki emellett mólókat is készít. A megrendelők széles körből jelentkeznek. Rudolf kezei közül került már csónak Zomborba, Bezdánba, Kikindára, Nagybecskerekre is, de Zentán és Martonoson is van Juhász-féle csónak, aminek híre ment, de szerényen és sajnálatos módon őszintén mondja, hogy mára már az is kérdés, van-e még valaki, aki kézzel készített facsónakot kínál eladásra.
– Egyrészt nosztalgia is, hogy facsónakot használunk, de előnye is van, bár az újgazdag szokás, a műanyag használata is dívik, habár azok nem olyan szép alakúak, mint a fából készültek. Voltak is érdekes kérések. Egy alkalommal az elejét szerette volna a megrendelő két és fél méter hosszan beborítani, mert ahogy ő fogalmazott, a konyhaminiszter asszonyt ott szeretnék vinni és napozni is szeretne rajta. Ezt el is készítettem, de nem tartom praktikusnak, de elkészült, mint az esernyőtartó is, szokatlan kívánságként – emlékezett vissza Rudolf, akinek télen-nyáron van lent csónakja a Tiszán, de otthon is. Az övéi is szívvel-lélekkel készültek, minden sallangot mellőzve, de azért előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, hogy a jó csónaknak is van titka.

Elkészült
Elkészült


– Jó anyag kell, nem is arra esküszöm, hogy csomómentes legyen, bár az is nagyon fontos, az olcsó román fenyő nem jó, a szögek se jó minőségűek, nincs az a békebeli, ami régen volt. Régen az idősektől láttam, hogy benzinnel átmosták a szöget, majd sós vízbe tették, utána kitették, hogy picit rozsdásodjon, így még jobban szorult a csónakban. A titkokat illetően maradjunk annyiban, hogy meg szoktam mosni a szöget – utal mosolyogva a titkok közül egy feltárható kis titokra, bár azt is hangsúlyozza, hogy nem bánná, ha valaki folytatná ezt a tevékenységet, mert őt is nagyon jó érzéssel tölti el, hogy olyat alkot, amit rajta kívül a környékben nem nagyon tesz más.