2024. április 19., péntek

Vučić: A haladók megmutatták, milyen a tisztességes Szerbia

Több ezren gyűltek össze szombaton a belgrádi Štark Arénában, hogy megünnepeljék a Szerb Haladó Párt megalakulásának 13. évfordulóját. 

Sokan az érdeklődők közül az épület előtt felállított kivetítőkről kísérik az eseményt, amelyre a kora délutáni órákban megtartott tisztújító közgyűlés után került sor.

Az ünnepségen a Szerb Haladó Párt tagságán kívül meghívott vendégek is részt vettek: Ivica Dačić, a Szerb Szocialista Párt vezetője és Dušan Bajatović a párt tisztségviselője, Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, de jelen volt Goran Rakić és Igor Simić, a koszovói Szerb Lista képviselői is.

Aleksandar Vučićot, a párt elnökét, Szerbia államfőjét hosszan tartó tapssal üdvözölték. 

– A haladók megmutatták, milyen a tisztességes Szerbia. Köszönöm azoknak, akik nem hátráltak meg az útlezárásoktól, és mégis eljöttek ünnepelni – mondta az egybegyűlteknek Vučić, utalva a természetvédelmi aktivisták tüntetéseire, amelyet a mai napon több városban is megszerveztek a kisajátítási törvény ellen tiltakozva.

Az eseményen egy kisfilmet is vetítettek, amely a Koronavírus elleni erőfeszítéseket és az egészségügybe fektetett munkát mutatta be.