2022. január 28., péntek

A közösség megtartó ereje

„...Íme míly jó és míly gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! Mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; Mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire.Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké.” (Zsolt 133; 1-3)
Napjainkban egyre több szó esik arról, hogy léteznek-e még egyáltalán közösségek? Érdemes-e ma közösségben gondolkodni? Ezzel kapcsolatban szeretnék most néhány gondolatot megosztani az olvasóval.

Azoknak, akik az ezredfordulóra megjósolták, hogy kihal a közösségi tudat az emberekből, csak részben lett igazuk. Bekövetkezik az elmagányosodás, individualizálódás stb. Felbomlanak úgy a nagyobb, mint a kisebb közösségek. Kialakulnak a magányos és egyéni érdekeket szolgáló életutak, az egyéni célokat szolgáló ilyen-olyan törekvések. Ez a folyamat meglehetősen kellemetlenül érinti a mi közösséghez szokott magyar népünket.
Függetlenül ettől a folyamattól a közösségi lét nem szűnik meg, mert közösségek mindig is voltak és lesznek is. Az elmagányosodott ember, az egyéni célokat megutáló ember végül közösségre vágyik. Így egyértelművé válik, hogy ebben a jelenségben – attól függetlenül, hogy azt mondjuk, elegyéniesül a társadalmunk, az egyházunk, a családunk, mégis vannak és lesznek is közösségek. Ezen a ponton fontos megemlítenünk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy a közösségbe vágyó ember milyen közösségbe szerveződik vagy lép be. Ezen a téren a kínálat és a kisértés is egyformán nagy.

Nt. Orosz Attila
Nt. Orosz Attila

A Biblia korának társadalmában is felfedezhetjük a kisebb-nagyobb csoportosulásokat. Ott voltak a farizeusok, az írástudók, a vámszedők, a különböző társadalmi érdekeltségeket képviselő csoportosulások. Ma is léteznek ilyen-olyan közösségek. Ahogyan a múltban sem volt mindegy, hogy ki milyen közösségnek a tagja, úgyanúgy ma sem mindegy, hogy ki melyik csoportosulásnak lesz a tagja. Ma is léteznek politikai csoportosulások, értelmiségi beállítottságú kulturális közösségek, gazdasági csoportosulások stb. A mai társadalomnak is megvannak a maga farizeusai, vámszedői, akik uralják a szellemi életet, a pénzt, a gazdasági életet. Léteznek aztán bűnszövetkezetek, kábítószeresek stb. Valahol a hagyományos közösségi formát felváltja az elmagányosodás, és ezzel egyidejűleg létrejönnek, illetve szaporodnak a társadalomra káros bűnközösségek.

Itt a 133. zsoltár egy egészen másfajta közösségről beszél. Ez a közösség függetlenül mindenféle világjelenségtől, modern társadalmi betegségtől – az atyafiak közössége, akiket Isten igéje tart össze, akik a templomban gyűlnek össze. Ők azok, akik egy akarattal, egy szívvel, egy lélekkel az ige tiszta vizét óhajtják inni, ebből akarják enyhíteni a szomjúságukat. Erről a közösségről mondja a zsoltár: „Íme mily jó és gyönyörűséges...” Ezt a közösséget az Isten onnan felülről jónak és gyönyörűségesnek látja. Ebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy Isten minden más negatív előjelű közösséget, onnan fentről rossznak látja. Jónak és gyönyörűségesnek csak az ige körül csoportosuló emberek közösségét minősíti.

Magyar népünkről és református egyházunkról azt tartják, hogy igyekszik megőrizni a hagyományokat. Vidékünkön még úgy-amennyire élnek a családi, egyházi és faluhagyományok. Igaz, ez a megállapítás nagyobb mértékben vonatkozik erdélyi magyar testvéreinkre, mint ránk.
Erről a közösségről nemcsak az mondja el Istennnek igéje, hogy jó és gyönyörűséges, hanem azt is, hogy ez olyan, „...mint a drága olaj a fejen, amely alászáll a szakállon, az Áron szakállán, mely lefoly köntöse prémjére.” Az olaj a korabeli társadalomban tisztító és frissítőszer, valamint gyógyszer is volt. Ha időszerűen szeretnénk értelmezni a Szentírás üzenetét, akkor elmondhatjuk, hogy a közösség gyógyít, tisztít, erősít, az Istenhez való tartozás jele, a szentségnek a jele.
A mai egyháznak sincs más megoldási lehetősége, gyógyulási lehetősége, mint az atyafiúi közösség. Ez a közösség kell hogy megtisztítsa társadalmunkat is, pesszimista, sokszor kiégett fiataljainkat, meggyógyítsa a középkorú és az idősebb nemzedékhez tartozó gyülekezeti tagjainkat, meggygógyítson minden sebet, minden káros mai modern társadalmi betegséget, amelyek valósággal fojtogatják létünket, mindennapjainkat, civilizációnkat, kultúránkat. Ezen felül az atyafiúi közösség kifejezője kell hogy legyen annak, hogy mi valamennyien az Istenhez tartozunk. Nem vagyunk gazdátlan nép. Ha kisebbségben is élünk, ha sokszor úgy érezzük, hogy a társadalom perifériájára szorítottan élünk is, olyan nép vagyunk, amelynek gazdája az Úr.

Azzal fejeződik be ez a rövid zsoltár, hogy csak oda küld áldást az Úr, és életet örökké. Sokszor fájdalmasan érint bennünket, amikor azt halljuk az emberektől, híveinktől, hogy az Isten majd mindent megbocsát. Majd elrendezzük valahogy a Jóistennel bűneinket. Még van rá idő. Nagyon hamis ez a beállítottság. Önmagunkat csaljuk meg ezekkel a gondolatokkal. A Biblia itt is világosan mondja, hogy csak oda küld áldást és életet, ahol az atyafiak közössége él. Csak oda küld, máshova nem. Isten szerinti áldás és élet csak az atyafiúi közösségben van.

Adja Isten, hogy ilyen közösség legyünk mindannyian. Olyan atyafiúi közösség, amelyikben mennyei áldás van, amelyiket onnan fentről jónak és gyönyörűségesnek, drágának és kedvesnek lát a mi mennyei Atyánk. Magunk dönthetjük el, hogy melyik közösség része szeretnénk lenni. Isten igéje utat mutat számunkra, és segít a helyes út megtalálásában, Pál apostol azt mondja: „Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik őrizkedjetek! (I Thessz 5, 21-22)
Ámen.

(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)