2024. március 28., csütörtök

A Nagy Nemzetgyűlésre emlékeztek

Az 1918. november 25-én Újvidéken megtartott Nagy Nemzetgyűlés emlékére emelt emléktáblát tegnap Miloš Vučević polgármester és Jelena Marinković Radomirović, a városi képviselő-testület elnöke, valamint az 1912 és 1920 közötti, szerbiai háborúk veteránjainak leszármazottai és a Bácskai Bunyevácok Szövetségének képviselői koszorúzták meg. A történelmi eseményről hagyományosan minden évben megemlékezést tartanak a Szabadság téren lévő emléktáblánál, ugyanis ezen a napon – százhárom évvel ezelőtt – a szerbek, bunyevácok és más szláv nemzetiségű képviselők meghozták azt a döntést, amelynek értelmében Bácskát, Bánátot és Baranyát a Szerb Királysághoz csatlakoztatták. A sorsfordító döntésből azonban kizárták a lakosság több mint felét kitevő magyarságot és németséget, a Nagy Nemzetgyűlésen pedig csak formailag volt jelen egy képviselőjük.

A polgármester kiemelte, hogy november 25-én emlékeznek az egy nappal korábban, november 24-én Rumán megtartott gyűlésen született döntésre is, amelyen Szerémségnek a Szerb Királysághoz való csatlakozását kiáltották ki.

– Ezek a dátumok nemcsak teljességében határozták meg az 20. századot, hanem valójában egy évszázados küzdelem megkoronázása voltak. Büszkék vagyunk a történelmünkre, őrizzük azt, viszont úgy gondoljuk, hogy még többet kell dolgoznunk az emlékezés kultúrájának csiszolásán. Sajnálom, hogy ez a történelmileg fontos dátum a szerb nép körében mára már kiveszőben van, pedig nemcsak regionális jellegű, hanem a szerb nép számára egy igen jelentős eseményről beszélünk – mondta Vučević.