2022. január 23., vasárnap

A női válogatott kapusa férfi?

Jordánia női labdarúgó-válogatottja tizenegyesekkel veszített Irán ellen a kvalifikáció utolsó állomásán, így nem jutott ki az Ázsia-kupára. Nem csak a vereség miatt bosszankodnak a jordánok: azt állítják, a két büntetőt is kivédő ellenfél kapus kendője alatt nem is egy nő játszott, hanem egy férfi. A felvételek alapján nem is annyira alaptalan az állítás.

A jordán futballszövetség felszólította az Ázsiai Labdarúgó-szövetséget, hogy indítson vizsgálatot Zohreh Koudaei nemének a megállapítására. Elmondásuk szerint már korábban is felmerült, hogy vizsgálatot indítsanak az iráni kapus ellen.

Az iráni csapat vezetője, Maryam Irandoost cáfolta a jordánok vádját. Elmondta: „Az orvosi stáb gondosan megvizsgálta a nemzeti csapat minden játékosát a hormonok tekintetében, hogy elkerüljék az ezzel kapcsolatos problémákat, ezért azt mondom minden szurkolónak, hogy ne aggódjon.”

Iránban az 1980-as évek közepétől legálisak a nemváltási műtétek, női sportolóik kapcsán pedig azóta több ízben merült már fel a mostanihoz hasonló gyanú.

A kép alapján okkal merülnek fel kételyek
A kép alapján okkal merülnek fel kételyek

Rosberg feltérképezte Nadal jachtját

Miután a 2016-os Formula–1-es világbajnokság megnyerése után visszavonult, Nico Rosberg videóblogot indított, amelyben gyakran más világsztárokkal ül le beszélgetni. A monacói jachtkiállítás ideális pillanat volt, hogy összefusson Rafael Nadallal, aki szintén ott állomásoztatta Great White nevű vízi luxusjárművét az öbölben. Az első dolog, ami a fedélzetre lépve szembe tűnt Rosbergnek, az a temérdek tévéképernyő volt, hiszen a hajó minden egyes pontjáról rá lehet látni egyre. „Szeretem, ha mindenhonnan nézhetem a sportot” – adta meg a választ a 20-szoros Grand Slam-bajnok. A két világsztár egy minipingpongmeccset is lejátszott, amelyet 11:8 arányban a német nyert meg, bár azt gyanította, hogy a spanyol szándékosan rontott el pár ütést.

Végül komolyabbra fordult a beszélgetés, amelyben Rosberg és Nadal az élsport mentális nehézségeiről, a sportolókban időről időre felmerülő kétely érzéséről beszélgettek. „Ha az embernek nincsenek kétségei az életben, az azért van, mert túlságosan arrogáns – magyarázta a spanyol. – Pedig szükség van kételyekre, olykor fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi a helyes lépés. Én például elég alázatos voltam a karrierem során, és nem úgy gondoltam magamra, mint aki túl jó ahhoz, hogy kételkedjen magában. A túlzott magabiztosság segíthet egy darabig, hosszabb távon azonban negatívummá válik, mert gátolja a fejlődést.” Rosberg felhozta, hogy számára Đoković például nem ilyen érzékeny karakternek tűnik, mire Nadal rávágta: „Mentalitás tekintetében ő inkább egy gép. De egészen biztos vagyok benne, hogy időnként ő is kételkedik magában. Különböző személyiségek vagyunk. Mindegyik hozzáállás jól tud működni, de meg kell találnunk azt, ami hozzánk a legjobban passzol.”

Ilyen jachton az a lábsérülés is elviselhetőbb
Ilyen jachton az a lábsérülés is elviselhetőbb

Sainz és Márquez, a bankrablók

Az elmúlt években váratlanul egy spanyol filmsorozat tört a népszerűségi listák élére, és sportolók is sorra fedték fel, hogy A nagy pénzrablás (La casa de papel) a kedvenc tévéműsoruk. Ha pedig valaki világsztár, akkor egy ilyen kijelentést követően még az is megeshet vele, hogy hirtelen maga is a forgatás közepén találja magát. Ez történt a Ferrari F1-es pilótájával, Carlos Sainzcal, valamint a MotoGP világbajnokával, Marc Márquezzel, akik magukra ölthették a sorozat főhőseinek jellegzetes álruháját, a piros kezeslábast és a Salvador Dalí-maszkot egy rövid felvétel erejéig. Abban egyelőre a nemzetközi sajtó sem ért egyet, hogy a két versenyző a sorozat közelgő utolsó évadában is kap-e valamilyen apró szerepet, vagy átváltozásuk csak közös szponzoruk, az alkoholmentes sör reklámvideójához kellett, eddig ugyanis ezzel kapcsolatban mindenki rébuszokban beszél.

Filmsztárnak sem lennének utolsók
Filmsztárnak sem lennének utolsók