2022. október 1., szombat
MOTOGP

Nem rendel tovább a Doktor

Minden sportágnak megvannak a maga karakterei, meghatározó alakjai, de talán sohasem volt még egy sport számára annyira fontos egyetlen személy, mint a MotoGP-nek Valentino Rossi. Az olasz legenda 42 évesen, a gyorsaságimotoros-világbajnokságban eltöltött 26 év után vonult vissza, távozásával pedig egyrészt hatalmas űrt hagy maga után, másrészt egy olyan sportot, amely az ő személyiségének hatására elképesztő átalakuláson ment keresztül az elmúlt két évtizedben.

„Szerintem az különböztet meg engem a MotoGP történetének többi nagyszerű versenyzőjétől, hogy valamilyen okból én rengeteg embert közel tudtam hozni a motorversenyzéshez. Nélkülem talán sohasem ismerték volna meg a 125-ös, a 250-es kategóriát, majd a MotoGP-t, különösen igaz ez Olaszországra. Valami olyat tettem karrierem első szakaszában, ami érzelmeket tudott kiváltani az átlagemberből, erre pedig nagyon büszke vagyok, hiszen ez valami igazán különleges” – nyilatkozta Rossi idén augusztus 5-én a Red Bull Ringen, ahol megejtette a bejelentést, amit mindenki várt, de amit senki sem akart, hogy eljöjjön: a 2022-es szezon emberemlékezet óta az első lesz, amelyben már nem fog felgördülni a rajtrácsra a legendás 46-os számú motor.

Egész biztos, hogy nem sokan vannak, akiknek akkorról is vannak emlékeik a világbajnokságról, amikor Rossi még nem volt a tagja, egyrészt mert olyan régen történt, másrészt pedig, mert akkoriban, a 90-es években még jóval kevesebben érdeklődtek a sport iránt. Azóta viszont generációk sora nőtt fel Rossi szárnyalásán. 1996-ban, 17 évesen került bele a körforgásba, két évet töltött el a 125 cm3-es kategóriában, ahol a másodikban világbajnok lett, majd ugyanezt megcsinálta két év alatt a 250-esek között, 2000-ben pedig fellépett az akkor 500 cm3-es királykategóriába (amit 2002-ben neveztek el MotoGP-nek). Itt tört be igazán a köztudatba, egy évtized szinte teljes egészében róla szólt, 2009-ig mindössze három évben nem ő lett a világbajnok előbb Hondán, majd Yamahán ülve. Miután 2010-ben lábtörés vetette vissza, a sikergépről átnyergelt a Ducatira, ám az akkor mélypontra került hazai gyártójával nem sikerült felérnie a csúcsra, két év alatt csak háromszor jutott fel a dobogóra, majd visszatért a Yamahához, ahol ekkor már a vezető szerepbe került Jorge Lorenzóval, valamint a Hondával berobbant Marc Márquezzel néhány évig még szoros csatákat vívott, ám bajnok többször már nem lett. Utolsó győzelmét 2017-ben a hollandiai Assenben szerezte, a következő évben még harmadik lett az összetettben, ezt követően viszont fokozatosan kezdett leáldozni a csillaga, s idén már a Yamaha szatellitcsapatánál, a Petronasnál töltötte búcsúévét. Elmondása szerint a Michelin évről évre egyre lágyabb gumikeverékeivel nem tudott összhangba kerülni, ami miatt egészen máshogy kellett beállítani a motorokat, ő pedig a stabilabb hátsó részt preferálja.

Csak egy szokványos ünneplés: Rossi, a bányász
Csak egy szokványos ünneplés: Rossi, a bányász

Nem is tudni, melyik elképesztő tény hangsúlyozza jobban Rossi karrierjének hosszúságát. Az, hogy 432 versenyen vett részt a világbajnokságban, ami azt jelenti, hogy az 1949 óta megrendezett összes nagydíjhétvége 44,4 százalékán ott volt a pályán. Vagy inkább az, hogy a MotoGP idei világbajnoka, Fabio Quartararo csak három évvel azt követően született, hogy Rossi már a vb-mezőny tagja volt. Ezalatt 115 nagydíjgyőzelmet szerzett (89-et a királykategóriában), 235-ször állt a dobogón (199), 65 alkalommal pedig pole-pozícióban (55). Pusztán a számok tekintetében ugyan nem ő minden idők legsikeresebb motorversenyzője, hiszen az ő kilencéhez képest Ángel Nieto 13, Giacomo Agostini pedig 15 világbajnoki címet szerzett, noha ők még azokban az időkben ténykedtek, amikor egy szezonon belül több kategóriában is rajthoz lehetett állni. Pusztán a királykategóriát tekintve is csak második Agostini mögött a vb-címeket tekintve (nyolc a héttel szemben), az ottani futamgyőzelmek számát tekintve azonban nagy előnnyel ő az etalon.

De mégis mi az a maga Rossi által is megmagyarázhatatlan varázs, ami ennyire kiemelte őt a múlt és a jelen nagyjai közül, és ami miatt ebben az évszázadban a világ minden pontján (talán a nagy riválisokat kitermelő Spanyolországot kivéve) a nézők több mint fele őt nevezte meg kedvenc versenyzőjének? A választ alighanem több tényező együttes hatásában kell keresni. Rossi nemcsak ellenállhatatlan volt a nyeregben, aki három különböző márkával (Aprilia, Honda, Yamaha) és a szabályváltozások nyomán hat különféle hengerűrtartalmú motorral is tudott futamot nyerni, hanem győzelmeinek többségét szoros csatában aratta, minden korszakban volt egy komoly, botrányoktól sem mentes rivalizálása, mindezek mellett pedig a mókázásra, a közönség szórakoztatására is időt fordított. Mind-mind olyan tényezők, amelyek beivódnak a nézők emlékezetébe, amelyek érzelmeket váltanak ki, a beszélgetések tárgyává teszik a kezdetektől fogva Doktor becenéven szólított olaszt. Legnagyobb ellenfeleivel való viaskodásai olykor túlléptek a versenypálya határain is: 2001-ben Max Biaggi és a fiatal trónkövetelő Rossi baráti társasága között verekedésbe torkolló ellentét alakult ki Barcelonában; Casey Stonerrel és Márquezzel való viszonya odáig mérgesedett, hogy egy ponton a felek a kézfogást is megtagadták egymástól; legádázabb csapattársával, Lorenzóval pedig válaszfalat húzattak fel a Yamaha garázsának két oldala között, hogy semmiképpen ne tudjon bármit is ellesni a másik fél. Számos emlékezetes sikere közül ki kell emelni a 2009-es Katalán Nagydíjat, amikor a Lorenzo elleni ádáz csatát nyerte meg az utolsó kanyarban véghez vitt bevállalós előzéssel, a 2008-as Laguna Seca-i futamot, ahol a MotoGP talán legemlékezetesebb előzését mutatta be a Dugóhúzóban Stoner ellen, valamint a 2004-es idénynyitót a dél-afrikai Welkomban. Ez utóbbi volt első versenye a Yamahával azt követően, hogy szakított a Hondával, miután a gyártó egyre-másra azt hangoztatta, hogy Rossi a lehengerlő sikereit elsősorban az ő mindenkiénél jobb motorjuknak köszönheti – ehhez képest az addig gyengélkedő Yamahát is már első évében a csúcsra vezette.

Rajongói évtizedekig festették sárgára a lelátókat
Rajongói évtizedekig festették sárgára a lelátókat

Rossi a versenyek utáni ünnepléseivel is nagyot alkotott, karrierje első felében rendszeresen újabb és újabb produkciókat találtak ki közeli barátaival, amit rendre előadtak, amikor elsőként haladt át a célvonalon. A legemlékezetesebb talán, amikor 1999-ben még a 250-esek jerezi futamát megnyerve a levezető körben leszállt a motorról, és a korláton túl elhelyezett egyik mobil WC-be sietett, eljátszva, hogy éppen sürgős dolga akad ott. 2002-ben Mugellóban rendőrnek öltözött figurák várták a leintés után, akik úgy tettek, mintha éppen megbírságolnák őt gyorshajtásért, 2003-ban Brnóban pedig a lábára ólomgolyót, kezébe pedig csákányt kapott, magát „győzelemre ítélt rabként” ábrázolva, egyúttal arra is utalva, mennyire nem érzi már jól magát a Hondánál. De a bolondozások között meg kell említenünk az általában hazai futamaira készített egyedi sisakfestéseket is, amelyekkel olykor más nagyságok előtt tisztelgett, máskor pedig egészséges öniróniájáról tett tanúbizonyságot. 2009-ben, miután egy bukással pontokat veszített, a következő futamra szamarat festetett a sisakjára; 2013-ban, amikor a Yamahához visszatérve még nem talált rá régi formájára, teknősként utalt magára, míg tavaly Viagra tablettákat ábrázoló fejvédővel utalt rá, hogy még 40 fölött is ereje teljében van. Idén, utolsó évére zuhant a leglátványosabban a formája, amikor már az első tízbe való bekerülésért is komolyan meg kellett küzdenie, és talán teljesítménye alapján egy-két évvel korábban is befejezhette volna, mégsem maradt senkiben olyan érzés, hogy túl sokáig élt vissza a hírnevével, és mások elől vette volna el a helyet. Elvégre, ahogy az őt körülvevő szeretetet ismerve a MotoGP-ben tartották, egy gyenge Rossi még mindig jobb, mint ha nincs Rossi. Visszavonulásával olyan űr keletkezik a jövő évi rajtrácson, aminek súlyát leghamarabb majd csak akkor lehet felmérni, amikor kezdetét veszi a 2022-es szezon. Vajon visszaesik majd a sport nézettsége? Vajon nem áll-e fenn a veszélye, hogy senki más nem fogja tudni átvenni a vezető szerepet, különösen úgy, hogy a sikerességi mutatókban Rossit már majdnem beérő utód, Márquez is sérülésekkel bajlódik, és egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon valaha vissza tud-e még térni korábbi ellenállhatatlan formájához.

Egyéniségével új színt vitt a motorsportba
Egyéniségével új színt vitt a motorsportba

Attól viszont nem kell tartanunk, hogy Valentino Rossi most egyik pillanatról a másikra teljesen eltűnik a motorversenyzés élvonalából. Hagyatékát ugyanis már évek óta építi, ami megágyazott annak, hogy a folytonosság jegyében továbbra is állandó szereplője lehessen a versenyhétvégéknek. Saját csapata, a VR46 pár éve már ott van az alacsonyabb kategóriákban, jövőre pedig a Ducati partnereként a MotoGP-be is beszáll, vagyis a Doktornak továbbra is komoly érdekeltsége lesz a sorozatban, ráadásul egyik versenyzője a féltestvére, Luca Marini lesz. De már a jelenlegi élmezőnyben is olyan neveket láthatunk, akik Rossi versenyzőképző akadémiájából kerültek ki, és várhatóan a következő évek vb-harcainak főszereplői lesznek: Francesco Bagnaia és Franco Morbidelli mindenképpen a Rossi-örökséget viszik tovább. A legenda tehát semmiképpen sem illant el, csupán különböző formákban él tovább.

Kétségtelen viszont, hogy a 26 éve működő praxis idén ősszel bezárt. Köszönjük, Doktor úr!