2024. március 29., péntek
MENTÁLIS BETEGSÉGEK

Hitek és tévhitek a depresszióról

A depresszió ma már népbetegségnek számít, az Egészségügyi Világszervezet szerint a világ egészségügyi problémáinak egyik vezető oka, mégis számos tévhit övezi.

A tévhitek azoknak is károsak, akik magukon esetleg a betegség jeleit észlelik, mivel a stigmatizációtól (megbélyegzéstől) való félelem meggátolja őket abban, hogy segítséget kérjenek, illetve, hogy felvállalják problémájukat. Cikkünkben néhány ilyen tévhitet szeretnénk eloszlatni.

A depresszió nem csak rossz hangulatot jelent
A hétköznapokban is gyakran mondjuk azt, hogy „Te olyan depressziós vagy!" ha egy közeli hozzátartozónknak rosszabb a kedve. Fontos azonban tudni: ahhoz, hogy valaki megkapja a klinikai diagnózist arra vonatkozóan, hogy depressziós, specifikus kritériumoknak kell megfelelnie, amelyek a lehangoltságon túl a működés számos egyéb területére kiterjednek: a kognitív működésre (figyelem, emlékezet, tanulás), az érzelmi életre (motiváció, indulatosság, érzelem szabályozás), a magatartásra (mindennapi teendők elvégzése, munkát, magánéletet érintő tevékenységek).

A depresszió tünettanának sokféleségéből kiindulva talán magától értetődő, hogy egy ilyen jellegű egyensúlyvesztés nemcsak az egyénben okoz károkat, hanem a társas kapcsolatok és a munkahelyi teljesítmény terén is kifejti hatását. Az érintettek általában akkor fordulnak szakemberhez, vagy akkor kezdenek beszélni a problémájukról, ha erősödik a funkcióromlás, illetve, ha oly mértékűre nő a szenvedés. Ez utóbbit nevezi a pszichológia szenvedésnyomásnak.

Majd elmúlik!
Ahogyan kialakulása, úgy a kezelése sem egyéni hozzáállás függvénye. Természetesen fontos a terápiás elköteleződés és a gyógyulásba vetett hit, ugyanakkor a hangulatzavar hátterében nem akaratgyengeség áll. Nem arról van szó, hogy a depressziós személy nem akar jobban lenni.

Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy leggyakrabban egyaránt szükség van gyógyszeres és pszichoterápiás eszközökre, tehát ritkán (jellemőzen enyhébb depresszió esetében) elegendő csupán a pszichológiai tanácsadás.

A hangulatzavarok terápiája komplex, bio-pszicho-szociális szemléletet igényel, amely során a biológiai, a lélektani és a társas tényezők egyaránt áttekintésre kerülnek.

A depresszió magától nem fog elmúlni, csak ha teszünk azért, hogy jobban legyünk, ehhez olykor elegendő lehet a megtartó társas közeg, például a család, máskor a depresszió súlyossága szakember bevonását teszi szükségessé. Szintén a súlyosságtól függ, hogy klinikai szakpszichológushoz vagy pszichiáterhez érdemes fordulni.

„Anyukád is mindig olyan depressziósnak tűnt, úgyhogy te is biztos az leszel."

Egyrészt vannak személyiségbeli eltérések abban, hogy ki mennyire hajlamos érzelmi kilengésekre, úgymond milyen szintű az érzelmi labilitása. Vannak érzelmileg stabilabb emberek, akik nehezebben billenthetők ki az egyensúlyi állapotukból, nehezen hozhatók ki a sodrukból, és vannak, akik érzékenyebben reagálnak a külvilág ingereire, és hajlamosabbak az aggodalmaskodásra, szorongásra.

A depresszió kialakulásában számos tényező játszhat szerepet, s ezeknek csupán egy részét fedik le a genetikai faktorok. A kutatások kimutatták, hogy azokban a családokban, amelyekben a felmenők között előfordult a hangulatzavar, nagyobb valószínűséggel alakul ki az utódoknál is hasonló mentális zavar, viszont ez nem tekinthető törvényszerűségnek.

A genetikai hajlamosító tényezők mellett pszichológiai és szociális-környezti aspektusai is befolyásolják, hogy valakinél, akinek a családi anamnézisében fellelhető a depressziós mintázat, kialakul-e a betegség.

Mentális egészségünket nem alapozhatjuk arra, hogy a családunkban ez a minta, folyamatosan, mindennap tennünk kell azért, hogy testi és lelki jóllétünket fejlesszük és olyan egészségi magatartásformákat alakítsunk ki, amelyek kedveznek a kiegyensúlyozott és optimális működésünknek.

„Ha depressziós vagyok, gyógyszert fogok kapni, ami függőséget okoz!"
A depresszió kezelésében három alapvető útvonalat különböztethetünk meg. Ha időben felismerik a betegséget és enyhe szintű a hangulatzavar, akkor alapvetően a nem gyógyszeres terápia áll a kezelés középpontjában. Az életmód-tanácsadás mellett a kezelés központi eleme az aktív testmozgás beépítése a mindennapokba. A pszichoterápiás módszerek közül bizonyítottan hatékonyak a kognitív viselkedésterápián alapuló technikák, amelyek célja a negatív gondolati sémák felismerése és helyettesítése, valamint a mindfulness alapú stresszcsökkentő (angolul mindfulness-based stress reduction, MBSR) technika, amely a jelen tudatosság megélése révén segíti a negatív érzelmek elfogadását. Bizonyos esetben az alváskorlátozás, illetve a fényterápia is hatékony lehet.

Milyen tünetei vannak a depressziónak?
Az orvosi konszenzus szerint a fő tünetcsoportok közül ötnek kell egyidejűleg legalább fennállnia két héten keresztül ahhoz, hogy major depressziót állapítsanak meg valakinél.

Hangulatzavar. A lehangoltság az enyhe kedvetlenségtől az egészen mély letargiáig terjedhet. Nagyon érdekes, hogy a depressziós betegek arca is megváltozik a betegség előtti küllemükhöz képest; egész arcukról szomorúság tükröződik, keveset mosolyognak és nevetnek, homlokukon jellegzetes omega alakzat jelenhet meg.

Kevés kifejező mozgás, gesztusaik elszegényesednek vagy teljesen kivesznek a kommunikációjukból. Beszédük halk, olykor csak egy-egy szóból áll. Könnyen elsírják magukat bármilyen apróságon.

Érzelmi állapot megváltozása. A depressziós emberek gyakran szoronganak. Ha megkérdezzük őket, hogy érzik magukat, tipikusan azt felelik, hogy szomorúak, boldogtalanok, olykor arról számolnak be, hogy „üresnek érzik magukat, nincsenek érzelmeik". Valójában nem arról van, szó megszűntek volna, viszont nagyon nehezen ismerik fel és nevesítik meg őket.

Érdeklődés, motiváció csökkenése. A pszichiáterek az első interjú alkalmával rendszerint megkérdezik: „Mi okoz örömet önnek, örömét leli azokban a tevékenységekben, melyeket korábban élvezettel űzött?" A kérdés arra irányul, hogy feltárja, mennyire változott meg, szűkült be a személy érdeklődési köre. A depresszió egyik jellemzője, hogy a korábbi örömforrásokban nem találja az élvezetet. Súlyos esetben szinte teljesen érdektelenné válik, és semmi sem kelti fel a figyelmét.

Negatív értékelés. A negativizmus érinti egyrészt a személy énképét, önértékelését, jellemzően értéktelennek, szeretethetetlennek és sikertelennek érzi magát, de nem kizárólag önmagára vonatkoznak a téves negatív ítéletek. Gyakoriak az önvádló, bűnösség érzéssel kapcsolatos fantáziák is. A külvilágot is hajlamos rosszabb fényben látni, és ellenségesnek, támadásként értelmezni semleges ingereket. Jövőképét is a kilátástalanság, reménytelenség, a „nincs kiút" érzése járja át.

A negatív énkép veszélye, hogy a zavar akár önsértésbe és életet veszélyeztető tettekbe csaphat át. A depresszió súlyosságának megállapításánál kulcsfontosságú a szuicid (öngyilkossági) késztetés, gondolat, fantázia meglétének feltárása.

Az öngyilkossággal fenyegetőző személyt mindig vegyük komolyan, és azonnal forduljunk szakemberhez, hiszen a mi felelősségünk is a közbelépés.

Meglassúbbodott gondolkodás. Jellemzően csak egy-egy témáról beszél, kissé kényszeres benyomást kelthet. Jellemző a döntésképtelenség és az általános bizonytalanságérzés. Jelzésértékű lehet a „Nem tudom" gyakori használata is.

Csökkent cselekvési készség. A depressziós betegek arról számolnak be, hogy akár megfelelő alvás mellett is fáradtnak, kimerültnek érzik magukat, s emiatt nehezükre esik elvégezni feladataikat. Súlyos esetben akár teljes munkaképtelenség is előfordulhat. A gátoltság a mozdulataikban is megnyilvánulhat.

Szomatikus tünetek. Tipikus előjel az alvászavar, ami lehet elalvási körüli zavar, gyakori felébredés, vagy idő előtti, korai felébredés. A betegek egy része csökkent étvágyról számol be, de vannak úgynevezett atípusos depressziósok, akik a szokásosnál többet esznek, és alvásigényük is megnő. A hangulatzavar a szexuális életre is kifejti hatását, mivel ilyen állapotban jelentősen csökken a libidó. Előfordulhat erekciózavar és orgazmusképtelenség (anorgazmia) is.
Segítséget kérni ciki!

Reméljük a cikk végén mindenkit sikerült meggyőzni ennek ellenkezőjéről. A mentális betegségekkel kapcsolatos tévhitek és sztereotípiák (sok más prekoncepcióhoz hasonlóan) addig olyan erőteljesek, amíg egy közeli hozzátartozónk, vagy mi magunk nem szembesülünk valamely formájával.

Fontos lenne, hogy a fentiekről való diskurzus társadalmi szinten is megvalósuljon, és nyíltan tudjunk kommunikálni a pszichiátriai zavarokról már egészen fiatal korban, hiszen ahogyan a mai cikkben tárgyalt hangulatzavarok sem csupán a felnőtteket vagy az idősödő korosztályt érintik, úgy más zavarok kifejezetten a gyermekekre, illetve serdülőkre nézve jelentenek veszélyt.

Kimondani, hogy segítségre van szükségünk, nem a gyengeség, sokkal inkább a bátorság és az erő jele, és azt üzeni, hogy őszinték vagyunk saját magunkhoz és a környezetünkhöz. Szülőként, pedagógusként, orvosként vagy bármilyen modellszerepben lévő szakemberként fontos kiállnunk, és magatartásunkkal példát mutatnunk.

Ha a témával kapcsolatban bármilyen kérdésük felmerült, jelentkezzenek bizalommal az alábbi e-mail-címen: hrv.brb97@gmail.com, igyekszem segíteni.