2022. január 28., péntek

Díjazták a legjobb szavalókat

Lezajlott a Jó Pajtás gyermekvers- és prózamondó versenye

Pénteken megtartották a Jó Pajtás által szervezett 11. Szűcs Imre Gyermekvers- és Prózamondó Versenyt. A szavalóversenyt minden évben Udvarnokon rendezik meg november második szombatján, ugyanis ebben a bánáti faluban született a verseny névadója. Az idei vetélkedő azonban a jelenlegi helyzet miatt rendhagyó módon alakult. A jelentkezőknek egy legfeljebb ötperces videót kellett elküldeniük, melyet szakmai zsűri értékelt. Az idei versenyre összesen 73-an jelentkeztek, akik közül Venczel Valentin színházigazgató, Kálló Béla színművész és Glavinić Vékás Éva műfordító és pedagógus választotta ki a legjobbakat.

– Boldog vagyok, hogy részt vehettem a zsűrizésben, ugyanis a szavalóverseny, amely 11-ik alkalommal kerül megrendezésre, a Jó Pajtás nagy korszakára emlékeztet. Kiemelném, hogy a verseny résztvevői mind győztesek és dicséretet érdemelnek. Értékelni és díjazni az ilyen típusú fellépést összetett szakmai és morális felelősség. A különböző kategóriákat különböző szempontból osztályoztuk. Az alapvető szakmai szempont, hogy a szavaló, az előadó mennyire marad saját maga. Tehát az előadásra kerülő művel mennyire azonosul a szavalatot előadó személy. A legfiatalabb korosztálynál figyelembe vettük azt is, hogy a pedagógus mennyire bontakoztatta ki a szavaló saját egyéni és egyedi tulajdonságait. A harmadik és negyedik osztályosoknál a verbális kompetenciát is néztük. A felsős korosztálynál már a felkészítői hozzájárulást vizsgáltuk, azt, hogy a felkészítői hozzájárulás mennyire van összhangban a korosztályi képességgel. A legidősebb korosztálynál pedig a vizsgálódás fő szempontja az, hogy az előadó mennyire értette meg a költeményt, illetve, hogy mennyire képes megértetni a közönséggel – magyarázta Venczel Valentin.

Alsó sor: Venczel Valentin, Kálló Béla, Glavinić Vékás Éva, felső sor Török Erna, Varjú Márta és Szedlár Diana (Fotó: Ótos András)

A zsűri értékelése alapján az első korcsoportban, az első és másodikos tanulók közül Varga Anna, a temerini Kókai Imre Általános Iskola második osztályos tanulója nyerte el az első helyezést. Második Pressburger Janka a topolyai Nikola Tesla Általános Iskola második osztályos tanulója lett. A harmadik helyezést pedig Losoncz Vilmos érte el, aki a temerini Kókai Imre Általános Iskola elsős tanulója.

A második korosztály a harmadik és negyedik osztályos tanulókat foglalja magába. Itt Majoros Noel, a temerini Kókai Imre Általános Iskola elsős kisdiákja bizonyult a legjobbnak. A második helyezést a harmadikos Morvai Adrienn, a harmadikat pedig a szintén harmadikos Zakinszky Emina kapta, akik mindketten a Kókai Imre Általános Iskola tanulói. Az ötödikes és hatodikos korcsoportban Szarka Hanna, a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola hatodikos diákja szerepelt a legjobban. A második helyezést pedig Nikolić Dávid kapta, aki ugyancsak a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola hatodikos diákja. A hetedikesek és nyolcadikosok közül Balog Virág Íriszt, a szajáni Móra Károly Általános Iskola hetedik osztályos tanulóját részesítették első helyezésben. Második Szarka Kitti, a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos diákja lett. Harmadik helyezést pedig a szintén nyolcadik osztályos Alács Varró Emese érte el, aki a pacséri Moša Pijade Általános Iskola diákja. Ebben a kategóriában a zsűri különdíjat is kiosztott, melyet a temerini Csernyák Veronikának ítéltek oda, aki a Kókai Imre Általános Iskola hetedik osztályos tanulója.

A versenyről bővebben a Jó Pajtásban olvashatnak. Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!