2024. április 18., csütörtök

Újabb bekerített épület a főutcán

Omladozik a nagybecskereki Munčić-ház

A Nagybecskereki Műemlékvédelmi Intézet becslése szerint a város főutcáján lévő épületeknek csaknem egynegyede – melyek nagy többsége műemlék – építészeti szempontból rossz állapotban van. Egyik-másik már a járókelők biztonságát is veszélyezteti. Több épület, mint például az, amelyben egykor a NA-MA áruház volt, emiatt évek óta körbe van kerítve. A megroggyant épületek száma közben szaporodik. Nemrég bekerítették a főutca végén levő Munčić-féle házat is.

Nem tudni pontosan, hogy ki építette az Aleksandar Karađorđević 40. szám alatti épületet. Annyit tudni róla, hogy a XIX. század első felében épült, klasszicista stílusban. Az öntött vasból készült erkélye a XIX. század közepéből való.

A XIX. században a Munčić-család lakta, így ma is Munčić-házként ismert. A Vajdasági Bank és a GIK Banat építőipari vállalat székházának építésekor és a közeli tér átrendezésével teljesen megváltozott az épület környezete. Ez az átrendezés a mai napig sem fejeződött be, közben a nagy méretű építkezések következtében megbomlott az épület statikája. Az épület udvari része már 2013-ban ledőlt. Az utóbbi években kávézó működött a létesítményben, de már egy ideje üresen áll.

Az épület helyzete bizonytalan, mivel annak idején nem került fel a kulturális értékek listájára, amikor Nagybecskerek régi központjának szinte minden épületét Szerbia értékes építészeti öröksége közé sorolták.

Nagybecskerek főutcája „foghíjas” lett, miután néhány éve lebontották a Filkovics-féle ház név alatt ismert épületet. A XIX. század elején épült emeletes háznak 2013 tavaszán ugyanis bedőlt a teteje. Félő, hogy Nagybecskerek építészeti örökségének egy újabb épülete jut majd hasonló sorsra.