2024. április 20., szombat

Brnabić: A válságstáb a védettségi igazolványok 24 órás használatát kéri

Ana Brnabić kormányfő kijelentette, hogy a járványhelyzet jelenleg sokkal jobb, mint az előző időszakban, majd hozzátette, hogy szerdán egyeztetett a válságstáb egészségügyi részének tagjaival – írja az N1 hírportál.

Elmondása szerint a válságstáb egészségügyi szakemberei a védettségi igazolványok 24 órás használatra való meghosszabbítását kérik zárt helyiségekben, beleértve a sípályákat is.

A parlamentben a képviselőknek mondott beszédében a kormányfő kijelentette, hogy a válságstáb egészségügyi részének javaslata szerint a téli szünidő december 20-án kezdődne és január 10-én érne véget.

– Ezen a héten nem sikerült ülést tartanunk a válságstábbal, de folyamatosan egyeztetünk és nyíltan beszélünk – mondta Brnabić.