2022. január 19., szerda

„Többet adott mindenkinél”

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: »Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.« Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: »Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.«” Mk 12,38-44

Krisztusban, Kedves Testvéreim!
A mai evangélium egy szegény özvegyasszonyt állít elénk, akinek életét a hit, az Istenre való ráhagyatkozás és a nagylelkűség jellemzi. Jézus megfigyelte a templom perselyébe pénzt dobó embereket. A gazdagok között, akik sokat dobtak be, rejtőzött egy özvegy, aki csak két fillért hullatott a perselybe. Senki sem figyelt rá, mert adománya és egész megjelenése nem volt rendkívüli, de annál őszintébb és igazabb volt az adakozó szándéka. Jézus azonban rámutatva ezt mondta tanítványainak: „Ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését.”

A szegény özvegy cselekedete nem nagy, a perselybe dobott pénze nem sok, de a jó szándéka felülmúlja a többi adakozót. Isten pedig a szíveket vizsgálja, nem az eredményt, nem az ajándék nagyságát nézi, hanem az emberi szívet és az ajándékozó lelkületét. A gazdagok adakozásából és életéből sokszor éppen a szív és a lélek odaadása hiányzik, amit nem lehet külsőséggel, látszattal és kirívó gesztusokkal pótolni. Amikor az özvegy Isten szeretetéért megfosztja magát mindattól, amije van, sokkal többet ad, mint azok, akik nagy összegeket ajándékoznak, anélkül, hogy ez jólétüket a legkevésbé is befolyásolná. Az özvegy utolsó két fillérje teljes ráhagyatkozást jelentett a Gondviselő Istenre: mindent odaadott, fenntartás, aggodalom és mellékszándék nélkül. Lemondott minden emberi támaszról. Nem tudja, hogy másnap miből fog élni, de feltétlen odaadással ráhagyatkozik Istenre.

Ez a ráhagyatkozás, ez az odaadás először azonban a szívben, a lélekben, az ember bensőjében történik, a külső, a tettekben kifejeződő odaadás csak a következménye és jele ennek a benső lelkületnek. Dicséretes, ha az ember a feleslegét odaajándékozza a rászorulóknak. De a keresztény nagylelkűség ott kezdődik, amikor készek vagyunk másokkal megosztani azt is, amire szükségünk van. A nagylelkűség megmutatkozhat abban is, ha olykor nemcsak anyagi javainkat, hanem időnket, türelmünket, együttérzésünket osztjuk meg azokkal, akik hozzánk fordulnak, akik magukra maradtak, akik magányosak. A mai evangéliumban szereplő özvegyasszony magatartását csak azzal a mérhetetlen hittel lehet magyarázni, amivel kizárólag Istenre támaszkodott, s éppen ezért tettének nincs más célja, minthogy egész szívvel szolgálja az Urat. Ez a magatartás éles ellentétben áll az írástudók és törvénymagyarázók viselkedésével, akikről Jézus azt állítja, hogy: „Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: szigorú ítélet vár rájuk.”

Az Úr Jézus a szigorú ítéletet az imaéletük, a vallásgyakorlatuk és az emberekkel szembeni magatartásuk közötti szakadék miatt említi meg. Nem lehet ugyanis őszinte az imádsága, vallásgyakorlata annak, aki megkárosítja, kihasználja embertársát, a szegényeket, annak, aki visszaél mások nyomorúságával, kiszolgáltatottságával. Ha az ember lelke mélyén nem egyenes és őszinte, még a vallást is a maga önző céljaira fogja kihasználni. Az igazi vallásosság abban áll, hogy Istent tiszta szívvel imádjuk és szolgáljuk, „Lélekben és igazságban”(Lk 4,24), imánkat önmagunk odaadásával kísérjük, még ha utolsó fillérünket is oda kell ajándékoznunk. Az igazi vallásosság azt is jelenti, hogy az embertársban olyan szeretettel szolgáljuk az Istent, amely nem méricskél, nemcsak a feleslegből ad, hanem kész a szükségest is megosztani. Az alamizsna csak akkor fakad igazi, keresztény szeretetből, ha valamiképpen az adakozásban önmagunkat is odaajándékozzuk. Az ilyen ajándék elképzelhetetlen áldozatok, lemondások vállalása nélkül, anélkül, hogy valamit meg ne vonjunk magunktól.

A keresztény szeretet azt jelenti, hogy együtt sírunk a sírokkal, hogy részt vállalunk a szegények életéből, nélkülözéséből. Így tett a zsidó özvegyasszony is, odaajándékozva egész megélhetését a perselybe. Ezt az odaajándékozó lelkületet kell megtanulnunk, mindjobban a mindennapi életünkben. Erre a bensőséges odaadó lelkületre figyelmeztet a mai napon mindannyiunkat Isten üzenete, mert ez az Istennel való tökéletes egyesülés útja, hiszen Jézus is értünk adta önmagát.

Ámen.