2022. január 28., péntek
KÖZTÁRSASÁGI KÖLTSÉGVETÉS

Mi jut Zombornak?

A 2022-es köztársasági költségvetést előkészítő dokumentumból kiderül, hogy Zomborban két építkezési projektet terveznek jövőre, de a városi büdzsébe is utal majd a köztársaság.

Jövőre mintegy 382 millió dinárt kap Zombor a köztársasági költségvetésből, ami a 2022-es városi költségvetés mintegy 13 százaléka, tehát jelentős összeg. A városi tanács, miután értékelte az idei költségvetés megvalósulását, úgy mérte fel, hogy 2022-ben hárommilliárd dinár lehet a büdzsé bevétele, vagyis az ideinél 500 millióval kevesebb. Ebből kiindulva a tanács értesítette a költségvetés közvetlen felhasználóit, hogy a saját költségvetésük tervezésekor tartsák szem előtt a takarékoskodás és a mérsékelt költekezés szempontjait.

A köztársasági költségvetésbe bekerült a zombori Gazdasági Bíróság (Kronits-palota) épületének felújítása, amelyre 34,56 millió dinárt tervez a szerbiai Igazságügyi Minisztérium, azzal, hogy 2024 végéig még legalább 130 millió dinárt ruház be az épület rekonstrukciójába.

A másik építőipari beruházást az Építészeti, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium teszi jövőre a Béreg–Nagykikinda gyorsforgalmi út építése során, ezekbe a munkálatokba 2,36 milliárd dinárt ruház be a kormány.