2022. január 28., péntek

Támogatás magyarcsernyei nagycsaládosoknak

Három- és négygyermekes családok pályázhatnak vissza nem térítendő házfelújítási támogatásra

Még egy hónap sem telt el azóta, hogy a magyarcsernyei községben kiosztották azokat az ajándék biztonsági gyermeküléseket, melyekre pályázhattak a szülők, az önkormányzat máris egy újabb pályázatot írt ki. Most a nagycsaládosok kerültek középpontba, akik vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a lakhatási körülményeik javítására.

Ami a pályázati feltételeket illeti, azok a családok pályázhatnak, akiknek harmadik vagy negyedik gyermekük 2019. január 1-je után született, és legalább 5 éve a magyarcsernyei község területén élnek. A szülők élettársi kapcsolata is rendezett kell hogy legyen, tehát tudják azt bizonyítani, hogy élettársi vagy házastársi kapcsolatban élnek. Egyedülálló szülő esetén mellékelni kell a házasság felbontásáról szóló hivatalos dokumentumokat vagy a halotti anyakönyvi kivonatot. A szülőknek bizonyítaniuk kell, hogy minden gyermeküket ők nevelik, tehát gyermekeiket nem adták örökbe és nevelőszülőkhöz sem kerültek.

További feltételek, hogy legalább az egyik szülőnek van bejelentett munkahelye, mindkét szülőnek legalább középiskolai végzettsége van, a család nem részesül szociális segélyben, és a felújítandó ingatlan a sajátjuk, legalább 3 éve.

Fontos az is, hogy a pályázóknak fel kell keresniük egy házfelújítással foglalkozó céget is, akiktől kárbecslést és előszámlát kell kérniük, melynek tartalmaznia kell a szükséges alapanyagoknak és a felújítási munkálatoknak összegét. Ezt is mellékelni kell a pályázati anyaghoz.

A teljes pályázati anyag elérhető a magyarcsernyei önkormányzat honlapján is: https://www.novacrnja.rs/sr/ Érdeklődni a 023/815-501-es telefonszámon lehet. A dokumentációt személyesen vagy postai úton is át lehet adni. A postacím: Magyarcsernyei Önkormányzat, JNA u. 110, 23218 Magyarcsernye. A borítékokra fel kell tüntetni: Konkurs za dodelu bespovratnih sredstava porodicama u kojima je rođeno treće ili četvrto dete za unapređenje uslova stanovanja na teritoriji opštine Nova Crnja.

A késve érkezett vagy hiányos pályázati anyagot nem veszik figyelembe. Jelentkezni 2021. december 2-áig, 12 óráig lehet.

A támogatás keretösszege 2 millió dinár. A pályázó családok legfeljebb 700.000 dináros összegre számíthatnak.