2022. január 28., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

„Megtanultam a parasztbecsületet, a paraszterkölcsöt, hogy ami vagy, amit elkészítesz, azért helyt kell állnod”

Interjú a Bodor Anikó-díjas Micsik Béla népzenésszel, citerakészítővel, pedagógussal

Óbecsei származású vagyok, jelenleg Törökbecsén élek egyéves kislányommal és férjemmel, és a Magyar Szó csapatának egyik legújabb tagja, a lap óbecsei, illetve törökbecsei tudósítója. Mielőtt munkába álltam a lapnál, azon gondolkodtam, vajon mi lesz az első feladatom, hová megyek először terepre, ki lesz az első interjúalanyom. Azt hiszem, Micsik Bélától jobb beszélgetőtársat nem is kívánhattam volna. Mivel régebb óta ismerjük egymást, rögtön megbeszéltük, hogy tegeződünk.

Ez az interjú november elsején, mindenszentek napján készült. Az eredeti terv az lett volna, hogy 9 órára megyek Bélához törökbecsei otthonába, és a reggeli kávé mellett elbeszélgetünk. Oda is értem a megbeszélt időpontra, Béla helyett felesége, Torjai Zita fogadott. Zitával közösen mentünk ki a törökbecsei temetőbe, amelynek kapujában Béla virágokat árult. Merthogy a Micsik-Torjai család a sok egyéb dolog mellett virágtermesztéssel is foglalkozik. Kértem interjúalanyomat, üljünk be az autóba, a szél is fújt, és legyünk őszinték, az interjú valószínűleg sosem készült volna el a temető kapujában, tekintettel arra, mennyien ismerik őt.

Azt hiszem, sosem készítettem még interjút így, autóban...

Hallod, azt hiszem, én sem nyilatkoztam még így. Biztos néznek is majd az emberek, hogy na, ki ez az ismeretlen asszony itt mellettem... (nevetünk)

Az idén te kaptad a Bodor Anikó-díjat, megosztva Kisimre Szerda Annával. Meglepett az elismerés? Vagy inkább úgy kérdezem: mennyire köteleznek az elismerések?

Akiben van lelkiismeret, azt minden elismerés kötelezi. Minden elismerés további elkötelezettséget von maga után. Az összes díj egy aláhúzása az eddigi munkának, és azt jelenti, hogy az eddigi munka jó volt, és folytatni kell legalább olyan lendülettel, mint eddig. A díj száz százalékosan meglepett, egy cseppet sem számítottam rá. Én már majdnem elaludtam a díjkiosztón, megjegyzem, nagyon fáradt voltam. Ott ültem a többiek között, amikor a mellettem ülő barátom felugrott, nyújtotta a kezét, és gratulált. Hirtelen nem is értettem, mi történik. Tényleg nem számítottam rá, hogy énekem most Bodor Anikó-díjat fognak átnyújtani. Eddig is csináltam ezt a munkát, és ezután is így fogom csinálni.

Mestercsaládban nőttél fel, azt mesélted.

Anyai nagyapám és apukám is asztalos, a többiek háziasszonyok, apai nagyapám napszámos volt. Ezek az én gyökereim. Megtanultam a parasztbecsületet, a paraszterkölcsöt, hogy ami vagy, amit elkészítesz, azért helyt kell állnod. A mesterek valamikor saját magukért álltak jót, és én így tartom manapság is. A céljaimat mindig úgy próbálom elérni, hogy ne csak nekem legyen jó, hanem mindenkinek, aki részt vesz benne. A cél elérése legyen egy közös munka, amelyben mindenki a legtöbbet hozza ki magából. Hál' istennek belekerültem ebbe a népzenei közegbe. Maga a népművészet is erre a paraszterkölcsre épül. Használhatóság, ízlésesség, céltudatosság. Én jelenleg hivatalosan hitoktató vagyok Magyarcsernyén, Tóbán, Töröktopolyán, Beodrán, és zenetanár Padén, valamint kántor az aracsi Szent István király plébánián.

És másodállásban citerakészítő is...

A citerakészítés 1993-ban hobbinak indult, jövedelmező hobbi lett belőle, most pedig igen, másodállás. Az utóbbi három-négy évben nagyon megnőtt az érdeklődés a hangszerek iránt a Csoóri Sándor Programnak köszönhetően, az egyesületek pályáztak, nyertek, és rendeltek. Most a magánrendelések maradtak. Örülök annak is természetesen, sőt, talán még jobban is örülök, amikor személyesen találkozok a citerámnak a használójával, legyen az másodikos, harmadikos gyerek vagy egy felnőtt.

Több mint 550 citerát készítettél eddig. Emlékszel, kinél van az első citerád?

Tudom, kinél van, remélem, megvan még. De bizony isten, most, hogy mondod... Visszavásárolom azt a citerát, itt van Törökbecsén a legelső citerám.

Hogy néz ki nálad a citerakészítés folyamata? Tekintettel arra, hogy a feleségeddel szinte állandóan mozgásban vagytok, mikor marad idő rá?

Ezt előre ki kell tervezni, ki kell találni. Itt vannak az iskolák, a méhészet, a kert. Pedagógusként a munkám meghatározott időhöz kötött, a citerakészítés a szabadidőbe esik bele, ebből kifolyólag a szabadidőmet is jól meg kell tervezni. Kell néhány óra, sőt, akár egy nap is, hogy elkészüljön egy hangszer.

Ami a citerakészítés és a citeraoktatás közötti párhuzamot illeti, mindkettő 1993 óta van jelen az életedben, 1993-ban ugyanis elvégezted a C kategóriás citeraoktatói tanfolyamot. Azóta eltelt lassan 30 év... Az évek során változtattál-e az oktatási módszereden? Magát a módszert a gyerekek is formálják, vagy ragaszkodsz a saját stílusodhoz, amelyhez nekik kell alkalmazkodni?

1993-ban az egy egyéves intenzív tanfolyam volt komoly vizsgákkal. Amit megtanultam, megtanultam, és mint mindegyik pedagógiai akadémián, amit megtanítanak, az az elmélet, de a gyakorlat mindig más. Jelenleg tanítok egyesületekben, szakcsoportokban, és egyéni foglalkozásokat is tartok. Mindegyik óra más és más. A módszer függ attól, hogy ha csoportos a foglalkozás, hányan vannak a csoportban, milyen korosztály, emellett milyen a tudás, és milyen a hozzáállás a hangszerhez. Ahány gyerek, annyiféle módszer, én pedig ehhez alkalmazkodom. Először ki kell dolgoznom egy órás előadást, egy szezonális programot, és utána citerást is kell nevelni.

A citerakészítés és -oktatás tudna működni egymás nélkül?

Persze. Ez csak egy szerencsés csillagállás miatt alakult így.