2024. március 29., péntek

Minden gyermek kincs!

Az ünnepek közeledtével a már jól ismert Szép Vajdaság fotópályázatunk is ünnepi hangulatba öltözik. Ezúttal a legkisebbeknek szeretnénk szebbnél szebb ajándékokkal kedvezni a karácsonyfa alá, így most a szülőket, a nagyszülőket, a büszke testvéreket, a nagynéniket és a nagybácsikat hívjuk játékba.

A gyermek születésének első éveiben számtalan alkalommal készülnek fotók, hiszen senki sem szeretne lemaradni az első lépések megtételéről, az első huncut mosolyról, a csintalankodásokról vagy éppen a nagy ölelésekről.

Szép Vajdaság fotópályázatunk kilencedik fordulójának témája: Minden gyermek kincs!
Pályázatunk ezen fordulójában 0-5 éves korú gyermekek fotóit várjuk, a képek beérkezésének határideje pedig december 10-e. A fotókat a szepvajdasag@magyarszo.rs e-mail-címre kell elküldeni.

A beküldött fotók mellett kérjük, hogy tüntessék fel a gyermek nevét, korát és lakhelyét, valamint a fotót beküldő hozzátartozó adatait (név, lakhely) is.

A kilencedik forduló egy kicsit más lesz, mint fotópályázatunk eddigi körei, hiszen most három nyertest fogunk kisorsolni az alábbi módon:

1. Szakmai zsűrink – Dávid Csilla és Ótos András fotósok, valamint Máriás Endre főszerkesztő-helyettes – választ egy nyertes fotót a beérkezett képek közül.

2. Nyomtatott lapunkban 2021. december 6-a és 11-e között közölt szelvényeinkkel Önök is szavazhatnak a legszebb fotóra. Értelemszerűen a nyertes fotó az lesz, amelyre a legtöbb szavazat érkezik. A szelvényeket tartalmazó borítékot az alábbi címre várjuk:

Doo Magyar Szó Kft.
Vojvode Mišića 1.
21000 Novi Sad.

A borítékon mindenképp tüntessék fel a következő megjelölést: Szép Vajdaság fotópályázat – Minden gyermek kincs!

3. Harmadik módja nyertesünk megválasztásának pedig nem más, mint a Magyar Szó Facebook-oldalán történő szavazás egy külön erre a célra létrehozott albumon belül. Voksolni csak a tetszik, az imádom és az ölelés gombokkal lehet, a többi reakciót nem tudjuk érvényesként számítani.

Az eredményhirdetésre 2021. december 20-án, este 8 órakor kerül sor a Magyar Szó honlapján, valamint Facebook-oldalán.

A pályázat különlegessége továbbra is az, hogy a nyereményeket vajdasági magyar termelők és vállalkozók biztosítják. Ezúttal több csodás nyereménnyel készülünk a legkisebbeknek.

A nyereménycsomagok eddigi támogatói a következők: Artemo, Viola's magic crochet world, Blackfox posters és Mili ringatója.

A szavazataikat leadók közül is sorsolni fogunk, így további ajándékokkal kedveskedünk majd nyereményjátékunk résztvevőinek.
Mindenkinek sok szerencsét kívánunk!