2024. április 19., péntek

Új elnököt választott a Függetlenség ágazati szakszervezet

Ötéves megbízatási időre Čedanka Andrićot választotta meg új elnökének keddi, 9. Kongresszusán a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet (UGS Nezavisnost). Most először került nő a 30 éves érdekvédelmi szervezet élére. A közlemény szerint az elnökhelyettes Zoran Ilić, az alelnöki tisztséget pedig Dejan Titović és Dragan Čabrić tölti be.

Az új elnök a Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karán, a Nemzetközi Tanulmányok Tanszékén szerzett egyetemi oklevelet, ismert szakszervezeti aktivista, 2016-tól a Függetlenség végrehajtó titkára volt, előtte 8 éven át a szerbiai Szociális-gazdasági Tanácsban a főtitkári teendőket végezte. Nemrégiben, a Függetlenség megalakulásának 30. évfordulója kapcsán tartott rendezvényen arról beszélt, hogy a szervezet az „egészséges és biztonságos munkahelyek megőrzését tartja legfontosabb feladatának ezekben a pandémiás időkben, közben pedig készül azokra a kihívásokra, melyeket az új munka- és szociális törvények jelentenek majd”.

2016 novembere óta a Függetlenséget Zoran Stojiljković, a Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karának tanára vezette.