2024. április 20., szombat

Atomerőművet akarunk, de miből?

A szerbiai energetikai szakemberek és a politikum egyre inkább elkötelezné magát a beruházás mellett

Válságokból néha több jut, mint kellene. A koronavírus-járvány továbbra is tombol, a gazdaság kiszolgáltatott helyzetben, a hosszú távú energetikai válság pedig súlyosbodni látszik. Ilyen körülmények közepette nem kell meglepődni azon, hogy az ország vezetői egyre inkább azon a véleményen vannak, energiaügyi szempontból a legbiztosabb megoldás egy atomerőmű megépítése lenne. A vélemények szerint ez hosszú távú megoldást nyújtana a fenyegető energetikai bizonytalanságra.

A minap Aleksandar Vučić államfő immár nem a saját véleményeként, hanem Szerbia nevében is feszegette egy atomerőmű megépítésének lehetőségét. Mint a Solovyev Live YouTube-csatorna riporterének elmondta, ebben az ügyben jelenleg az orosz Roszatom atomenergetikai konszern képviselőivel folytat konzultációt. Az államfő hangsúlyozta, korábban ez meg sem fordult a fejében, jelenleg viszont nagyon úgy tűnik, hogy ez észszerű lépés lenne az ország részéről.

– A beruházás mérete közel sem mellékes, kertelés nélkül ez gondot jelent az államkasszának. Az ország számára szükséges atomerőmű több mint 10 milliárd euróba kerül, Szerbia pedig eldöntötte, nem engedi meg magának, hogy az államadósság túllépje a 60 százalékos GDP-arányos keretet. Ha ezt meghaladnánk, azzal a következő generációk jövőjét veszélyeztethetnénk – mondta Vučić.

Az államfő ugyanakkor azt is elmondta, jelenleg is folyik a lehetőségek megvitatása a Roszatommal, a végleges válaszok viszont még sok tárgyalást követelnek.

A téma kapcsán már több hazai vezető politikus és energetikai szakember és mágnás is hangot adott  véleményének.

A Prva Televízió műsorában Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója is megszólalt a téma kapcsán. Véleménye szerint fontos, hogy ismét szóbeszéd lett ez a beruházási terv.

– Igenis szüksége van az országnak saját atomerőműre. Ez a válság nem múlik el nyomtalanul, sem  rövid időn belül, ráadásul bármikor visszatérhet és a mi ajtónkon kopogtathat – jelentette ki az igazgató.

Bajatović azt is megemlítette, a közelgő orosz–szerb találkozó kimenetele, amely során a két államfő, Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin ül le tárgyalni, valószínűleg kulcsfontosságú lesz Szerbia energetikai ügyeinek szempontjából.

– Ez nagyon fontos látogatás lesz, és nemcsak arról van szó, hogy az ország olcsóbban juthat áramhoz, hanem azt is bizonyíthatjuk a külföldi beruházóknak, hogy megbízható partnerek vagyunk. Ami a gázárakat illeti, Putyin mondja ki a végső szót. Nincs itt semmiféle testvéri szeretet és ajándék. Ez üzlet. Ami jó, hogy a két ország között az együttműködés növekszik, a bizalom épül. Ez utóbbi annak is köszönhető, hogy Szerbia mindig kiállt politikailag Oroszország mellett. Volt időszak, amikor többet is fizetett Szerbia, de most más idők járnak – jelentette ki Bajatović.

A műsorban egyéb kérdések is szóba kerültek, például az udvarnoki (Banatski dvor) gáztároló bővítése. Bajatović elmondása szerint ez is megvalósul a közeljövőben, sőt még egy gáztárolót építenek, ami azt jelenti, folytatódik az ország energiabiztonságának erősítése.