2021. december 2., csütörtök
KRITIKA

Az ember báránya

Valdimar Jóhannsson: Bárány

Több szempontból is rejtélyes világba kalauzol bennünket Valdimir Jóhannsson Bárány (Lamb) című első játékfilmje. A juhtenyésztéssel foglalkozó gyermektelen házaspár festői szépségű hegyekkel körülvett fennsíkon él, távol a civilizáció zajától. A gazdasághoz lakóház, hodály, termőföld, füves legelő tartozik. A férj és a feleség közös élete többnyire a mindennapi munka rutinos végzésével telik, egyedül látják el a farm körüli összes feladatot. Nem tudni, mi történt velük, de szótlanságuk, monoton egyhangúságban telő hétköznapjaik azt sugallják, hogy megtört köztük valami, elhidegültek egymástól, inkább élnek egymás mellett, mintsem együtt, a békésnek tűnő felszín alatt azonban mintha a lelkekben vihar kavarogna.

Ez az állapot gyökeresen megváltozik, amikor az egyik juh egy különleges teremtésnek ad életet. A házaspár azonnal beviszi a házba az újszülöttet, a gyerekágyba fekteti, s úgy bánik vele, mint a saját gyermekével. A néző előtt sokáig rejtve marad a csecsemő természete, éppen ezért a döbbenet erejével hat rá a titok felfedése. Hasonlóan érez a férfinak a tanyán menedéket kereső bátya, aki adott pillanatban magyarázatot kér az öccsétől a különös helyzetre, mert a kutyához és a macskához hasonlóan ő is idegenkedik a különös lénytől, ösztönös ellenérzése dacára azonban idővel jómaga is elfogadja a torz családi felállást. Az anyajuh az egyetlen teremtés, amely nem nyugszik bele az adott állapotba: rettenetet tükröző tekintettel áll a ház ablaka alatt, s némán könyörögve követeli vissza a kicsinyét. A juh viselkedése cselekvésre készteti az asszonyt, ami váratlan bonyodalmakhoz vezet.

Az A24-es stúdió nevéhez szűk egy évtizedes fennállása alatt számos különleges, egyszerre gondolatébresztő és a maga nemében groteszk alkotás fűződik, többek között Alex Garland Ex Machina című sci-fije a gyönyörű robotlány testében lévő mesterséges intelligenciáról, Yorgos Lanthimos Egy szent szarvas meggyilkolása című pszichológiai horrorja egy eszelős családi bosszúról, Paul Schrader A hitehagyott című thrillerje egy hitében megingott lelkész drámájáról, Ari Aster Örökség című rémfilmje egy család lidércnyomásos széthullásáról, illetve Fehér éjszakák című folkhorrorja egy zárt közösség bizarr rituáléiról, akárcsak Robert Eggers A világítótorony című hipnotikus erejű lélektani horrorja a tengerbe nyúló sziklán magasodó világítótorony két őrének pokoljárásáról.

Meghökkentő voltában, mindenekelőtt az érzelmekre kifejtett hatása révén az említett alkotások közé sorolható a Bárány is. A film több zsáner elemeit tartalmazza, ám egyikét sem meríti ki teljes egészében. A mű esetében egyszerre beszélhetünk modern bibliai apokrifről, izlandi mitológiáról, testhorrorról, művészfilmről és misztikus thrillerről. Ez a különleges egyveleg nagyon sok módon megközelíthető, de bármely úton is indulunk el a felmerülő kérdéseinkre megfelelő magyarázattal szolgáló válaszok felé, előbb-utóbb elakadunk valahol. Az alkotás egészen egyszerűen nem áll össze egy koherens egésszé, ami lehetett szerzői szándék többrétű világunk megfoghatatlanságának felmutatása céljából, a nézőben azonban a művészi akarattól függetlenül marad némi hiányérzet az összbenyomás tekintetében. A szürreális csavarként ható befejezés ugyan magyarázattal szolgál a rejtélyre, ám nem kínál komplex megoldást a többrétű műben felvetett problémákra, mindössze a kibontakozó megváltástörténetet az ószövetségi szemet szemért alapú bosszúdráma irányába kanyarítja.

A legkézenfekvőbb megközelítése a műnek a keresztény utalások számbavétele: misztikus fogantatás, szenteste, a bárány születése, a feleség neve Maria. Az elvesztett gyermek után Adának nevezett különleges újszülött megváltásként érkezik a házaspár életébe, és ők úgy is élik meg az érkezését, mint a második esélyt a szülővé válásra. Ada a Megváltó szerepét tölti be a házaspár életében. Ő az ember báránya. Örökbefogadásával láthatóan javul az életkedv a tanyán, a férj és a feleség nemcsak örömmel veszik a gondoskodó szülői szerepet, hanem egymáshoz is visszatalálnak. Azzal azonban, hogy beleavatkozik a természet rendjébe – mert az anyajuhtól elvett újszülött mégsem az emberé –, a gyásza feldolgozására képtelen házaspár valójában fellázad Isten ellen. Gyengeségükben, hogy elfogadják a mindenható ítéletét és a rájuk mért sorsot, a férj és a feleség pogány módon emberként nevelik a furcsa teremtményt, amivel bibliai olvasatban bálványimádás vétkét követik el. Bűnük igazából abban merül ki, hogy többet követelnek maguknak, mint amennyi jár nekik. Ha ezen a ponton kicsit elszakadunk a vallási száltól, és a ma emberének tévelygéseire gondolunk, könnyen beazonosíthatjuk a házaspár bűnét az emberiség természet ellen végrehajtott vétkével.

A film alaphangulatát az elkövetett bűn tudatából fakadó nyugtalanság határozza meg, ami azonban megkülönböztetendő állapot a bűntudattól. A Noomi Rapace (A tetovált lány) által remekül alakított feleség megfelelő magyarázattal is rendelkezik cselekedeteire, szerinte Ada ajándék, egy új kezdet lehetősége, azonban lelki állapotáról szavainál sokkal inkább árulkodnak hipnotikus erejű rémálmai. Ahhoz, hogy a filmet teljes mértékben keresztény ihletésű parabolaként értelmezzük, egyrészt hiányzik a katarzisélmény, másrészt pedig a Bárány többrétűsége miatt a lehetséges értelmezések nyomában egyéb szempontokat is figyelembe kell vennünk. Többek között az izlandi népmesei motívumokat. Az izlandi folklór tele van mitikus lényekkel, amilyenek a trollok, az elfek, a szellemek, vagy éppen a huldufólk, avagy a rejtett emberek, akik az emberi szem elől elzárt párhuzamos világban élnek, de ha szándékukban áll, láthatóvá tehetik magukat a halandó ember előtt is. Sajátos formában a huldufólk mítosz elemei a Bárányban is felfedezhetők.

Itt jutottunk el a film egyik nagyon fontos eleméhez: az izlandi tájhoz, ami a Bárányban látott felvételek alapján a világ egyik legkülönlegesebb helye. A ködbe burkolózó havas hegylánc ölelésében elterülő tágas síkság láttán egyszerre önt el bennünket a szabadság és a bezártság érzése. A zavarba ejtően szép és félelemkeltő vidék egyedi hangulatot kölcsönöz a műnek, amely a cselekmény helyszínének kiválasztásával az elszigeteltség lélektanába is betekintést nyújt. A vidék megjelenítésében nagy érdeme van Eli Arenson operatőrnek. A táj költői fényképezése, a gyönyörű nagytotálok, a hegyek közt megbúvó tanya puritán látványa, a ház és a karám összes szegletét bejáró kamera, a nagyszerű beállítások újra meg újra lenyűgözik a nézőt. A delejes képsorok nagymértékben a film hideglelős atmoszféráját is meghatározzák, az alkotást mindvégig körbelengi valamiféle nyomasztó érzés. A feszültségkeltésben érezhető a filmet executive producerként jegyző Tarr Béla hatása is, különösen a hosszú snittek alkalmazása terén, ahogyan a hóviharban nagyon lassan egy csapat vadló tűnik fel előttünk, vagy amint a sűrű ködből a megrémült bárányok szemére szegeződik a kamera. A bárányok nyugtalansága megegyezik a miénkkel, amikor szembesülünk azzal, hogy olyan helyen járunk, ahol soha nem megy le a nap, és tudatosodik bennünk, hogy az északi állandó nappal is lehet annyira kísérteties, mint a klasszikus rémtörténetek végeláthatatlan éjszakái. Ráébredünk: a sötétség bennünk van.