2024. március 29., péntek

Találkozó, verseny, szoborszentelő

Nemzetközi hagyományőrző tűzoltóversenyt tartottak Kishegyesen – Átadták a felújított Szent Flórián-szobrot, és könyvbemutató is volt

A kishegyesi Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestület szervezésében szombaton tartották meg az Összetartozás Hagyományőrző Tűzoltóversenyt és a Kárpát-medencei Magyar Tűzoltótestületek Találkozóját a Vajdaságban. Az eseményre a vajdasági önkéntes tűzoltók mellett Magyarországról és Erdélyből érkeztek vendégek.

Szűgyi István, a Maronka Károly ÖTT elnöke arról számolt be a médiának, hogy ilyen jellegű eseményt első alkalommal szerveztek Vajdaságban.
– A találkozóra Budapestről, a XIII. kerületből, Gunarasról és Székelykeresztúrról érkeztek barátaink, valamint a szabadkai katasztrófavédelmi törzskar képviselői is jelen voltak. A kishegyesi önkéntes tűzoltótestületet 2015-ben hívták meg először hagyományőrző tűzoltóversenyre Magyarországra. Innen jött az ötlet, hogy mi is szervezzünk hasonlót. Mondhatni, loptuk az ötletet, mert ezt már kitalálták, és jól működik, ezért úgy éreztük, hogy nálunk, Vajdaságban is lehetne valami hasonlót szervezni. Hála istennek, anyagi hátteret is sikerült biztosítani, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél és a tartományi oktatási és kisebbségi titkárságnál pályáztunk és nyertünk pénzt a találkozóra – számolt be az elnök, majd azt is elmondta, hogy első alkalommal szervezték meg az eseményt, ezért elégedett mind a részt vevő csapatok, mind a látogatók számával. Amennyiben lesz a lehetőség a jövőben, akkor újra szeretnék megszervezni a találkozót – fogalmazott Szűgyi.
Az ilyen jellegű találkozókon és versenyeken a barátkozáson van a hangsúly, és az összetartozáson – mondta el a tűzoltótestület elnöke.

A felújított Szent Flórián-szobor avatása

A felújított Szent Flórián-szobor avatása

– Nem először találkozunk, a budapestiek eseményein már hét éve rendszeresen részt veszünk, és különböző versenyeken is összefutunk. Hasonló a helyzet a gunarasi önkéntes tűzoltótestülettel is, akikkel már hosszú ideje baráti kapcsolatot ápolunk. A budapesti hagyományőrző versenyre is mi ajánlottuk őket. Ennek tükrében el lehet mondani, hogy ezek az események valóban a barátkozásról szólnak, valamint a magyar önkéntes tűzoltókról – fogalmazott Szűgyi.
A hagyományőrző tűzoltóversenyre a meghívott csapatok közül a járványhelyzet miatt nem mindenki tudott eljönni, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy nem hirdetnek eredményt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy minden részt vevő csapat díjat kapott a részvételért. A hagyományőrző versenyt egy örömteli esemény követte, átadták a tűzoltóotthon udvarában álló, felújított Szent Flórián-szobrot. A szobrot eléggé megviselte az időjárás, ezért a tartományi oktatási és kisebbségi titkárság, valamint helyi támogatók és a különböző nemzetiségű önkéntes tűzoltók munkájának köszönhetően sikerült felújítani, és tetőszerkezetet emelni fölé. Az átadási ünnepségen dr. Kurin Ákos, a Maronka Károly ÖTT alelnöke üdvözölte a jelenlévőket, ft. Brasnyó Ferenc esperesplébános pedig újraszentelte a szobrot. Az átadást követően a tűzoltóotthon nagytermében dr. Szőke Anna néprajzkutató bemutatta Istennek dicsőség, embernek segítség című könyvét.