2024. március 29., péntek

De mi lett a nővel?

A Zentai Magyar Kamaraszínház társulata Magyarcsernyén vendégszerepelt

Szombaton, november 20-án a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata vendégszerepelt Magyarcsernyén a De mi lett a nővel? című előadásával, Dévai Zoltán rendezésében.

Dévai Zoltán a darab beharangozójában kiemelte, hogy szerinte a színház egyik fő feladata, hogy kérdéseket tegyen fel úgy, hogy ne adjon rá egyértelmű választ, de közben állandóan keresse azt. Hangsúlyozta, hogy mindez egy skizofrén állapot.

– Ebben a műben is figuráink különböző alakokat megelevenítve próbálnak választ találni arra a kérdésre, hogy mi lett a nővel, úgy, hogy közben átesnek akasztáson és foghúzáson, megismerik a gazdagságot és a szegénységet, sírnak és nevetnek, utaznak, de mégis egy helyben maradnak – zárta gondolatait a rendező.

A mű alaptörténetében három vándorszínészt ismerhetünk meg, Gyabkint, Jurát és Aljosát, akik Bikulina bankár estjére tartanak, ahol fellépnek. A három férfi végig azon tanakodik, hogy mi történt Irina Bikulinával, a bankár unokahúgával. Miközben megpróbálnak rájönni, hogy mi is lett a nővel, kalandos történeteket, eseményeket mesélnek el, sőt a nőhöz fűződő érzelmeik, személyes történeteik is napvilágra kerülnek.

A darab Anton Pavlovics Csehov A fogadás, Ellenségek, Szerencse fia, Általános műveltség, Sebészet, A diplomata, Vesztett ügy és Regény nagybőgővel című novelláinak részleteire, illetve motívumaira épül. A szöveget Kiss Csaba alkotta meg. Ami a szereposztást illeti Gyabkint Papp Arnold, Jurát Virág György, Aljosát pedig Szilágyi Áron alakította. Korrepetítorként közreműködött Koncz Éva.

A vendégjáték a Magyar Nemzeti Tanács tájolási programjának keretében valósult meg.