2024. április 19., péntek
NAGYKIKINDA

Huszadik alkalommal szervezték meg a Nemzetközi Jazz&Bluesfesztivált

Nagykikindán november 19-én és 20-án tartották meg a jubileumi 20. Nemzetközi Jazz&Bluesfesztivált. A rendezvény helyszínén, a Nagykikindai Nemzeti Színházban, több neves hazai és külföldi együttes lépett fel. A szervezők eredetileg több helyszínen és több fellépővel tervezték a fesztivált, de a járványhelyzet miatt a csütörtöki estét lemondták.

Dragan Vlajnić, az eseménysorozat megálmodója a megnyitón hangsúlyozta, hogy nincsenek könnyű helyzetben.

– Minden évben egyre nehezebb megszerveznünk ezt a fesztivált, de küzdöttünk és harcoltunk, ennek köszönhetően az idén két estét sikerült megszerveznünk. Sajnos a járványhelyzet, és az, hogy az utóbbi években a kultúra egyre inkább a háttérbe szorul, nem könnyítette meg a helyzetünket, de mi nem adtuk fel, és az idén is, ahogy az elmúlt 19 évben mindig, nemzetközi fesztivál lettünk. Az elmúlt húsz év alatt talán csak Afrikából nem érkeztek hozzánk fellépők – emelte ki a főszervező.

Pénteken a kikindai La La együttes és a szkopjei Toni Kitanovski lépett fel, szombaton pedig a zágrábi Oridano Gypsy Jazz duo és a brit Norman Beaker banda szórakoztatta a közönséget. A pénteki és a szombati koncertek előtt borászatok is bemutatkoztak a Nagykikindai Nemzeti Színház területén, ahol az érdeklődők meg is kóstolhatták a borokat. Pénteken a tiszahegyesi KEPUL családi pincészet, szombaton pedig a temerini Craft Kabach Winery mutatkozott be.