2024. március 28., csütörtök
SZERBIA

A vallási vezetők a hittan, mint kötelezően választható tantárgy bevezetését kérik

A szerbiai vallási közösségek vezetői a hittannak, mint kötelező tantárgynak újbóli bevezetését kérik – írja a 021.rs hírportál.

A hazai egyházak és vallási közösségek képviselői javaslatot tettek a legfelsőbb államvezetésnek, hogy a 2001-es rendelet alapján az oktatást tantermi szinten szervezzék meg, ne pedig csoportok szintjén, tekintet nélkül a bejelentekezett diákok számára. Emellett kérvényezték, hogy az órákat egyidejűleg tarthassák meg az alternatív tantárgyakkal.

Javasolták azt is, hogy a hittan és az alternatív tantárgyak közti választást az iskolaév első, vagy második hetében végezzék el, amikor is a tantárgyak bemutatását szervezik meg, emellett pedig törvényben is rögzítsék 2100 hittantanár munkajogát.

Porfirije szerb pátriárka, Német László, a Nagybecskereki Egyházmegye püspöke, Sead Nasufović, a szerbiai iszlám közösség vezetője, Jaroslav Javornik, a szlovák evangélikus egyház püspöke, Halász Béla, a református keresztyén egyház püspöke és Isak Asiel szerbiai főrabbi közleményükben reményüket fejezték ki, hogy a vallási közösségek, a szerb állammal közösen, mindent megtesznek azért, hogy a szabálytalanságokat teljes egészében kijavítsák és végleges megoldást találjanak a szerb társadalom és oktatás ezen égető problémájára.

A javaslatot már át is adták Aleksandar Vučić államfőnek, Ivica Dačićnak, a köztársasági parlament elnökének, Ana Brnabić kormányfőnek és Branko Ružić oktatásügyi miniszternek is.