2022. január 19., szerda
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Igenis fontos az emlékeztető oltás

Mindenhol az országban javul a kórházakban a helyzet

Az egészségügyi válságstáb ezen a héten esedékes ülésén mindenféleképpen felülvizsgálják, hogy indokolt lenne-e a jelenlegiekhez képest újabb korlátozásokat, vagy intézkedéseket foganatosítani, közölte Ana Brnabić miniszterelnök, aki szerint fontos egyensúlyt teremteni a gazdaság, a közegészség, valamint a polgárok mentális egészsége között. Az embereknek dolgozniuk kell, hogy legyen mit enniük, hogy megőrizhessék a munkahelyüket, az államnak pedig bevételre van szüksége, hogy megvásárolhassa a legkorszerűbb gyógyszereket, emelte ki a kormányfő az N1 tv összeállítása szerint.

A HARMADIK OLTÁSNAK KÖSZÖNHETŐ

Tatjana Adžić Vukičević, a batajnicai Covid-kórház igazgatója azon a véleményen van, hogy a járványhelyzet azért jobb, mert az elmúlt hetekben többen vették fel a védőoltás harmadik dózisát. Mint azt kiemelte, jelenleg az ebben az intézményben gyógykezeltek 20 százaléka védőoltással immunizált személy, ez valamennyivel magasabb arány a korábbiakhoz képest, ám többségük még az év első negyedében vette fel a védőoltást. Ez is azt szemlélteti, hogy mennyire fontos az emlékeztető oltás, szögezte le Adžić Vukičević.
Az SZRTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy ebben a létesítményben jelenleg 170 szabad ágyat jegyeznek, azaz hosszú ideje valamelyest jobb a helyzet. Az utóbbi egy hétben naponta átlagban 40-60 pácienst helyeznek el, 2-3 héttel ezelőtt ez a szám 80 és 120 között alakult.

VAJDASÁGBAN IS JAVUL A HELYZET

Hasonló arányokról számolt be Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár a felújított kamenicai Tüdőgyógyászati Intézet mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriumának átadását követően: a kórházakban gyógykezelt páciensek 80 százaléka oltatlan személy – többségüket súlyos klinikai kórképpel kezelik –, míg 20 százalékuk felvette a védőoltást – többségüket a fél-intenzív terápiás részlegeken kezelik. Arra is kitért, hogy a tartományban az orvosok 90 százaléka vette fel a védőoltást, míg az egészségügyi nővéreknek és az ápolóknak 70 százaléka. Gojković szerint a társadalomban az átoltottsági arány továbbra sem akkora, hogy megakadályozhatná a járvány ismételt fellángolását, ezért az oltás felvételére kérte a polgárokat, „mert az tízszer megnöveli a túlélés esélyét". Gojković szerint Európában azért alakult ki újabb járványhullám, mert nem vették fel elegen az emlékeztető oltást.
A vajdasági kórházakban összesen 1139 Covid-fertőzöttet gyógykezelnek, 139-nek mesterséges lélegeztetésre van szüksége, emelte ki Gojković, majd elmondta, hogy az elektív műtétek egy részét valóban el kellett napolni, ám a sürgősségi beavatkozásokat zavartalanul elvégzik.

Meghalt egy 16 éves fiú
A keddi járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 17.851 koronavírustesztet végeztek el, ebből 3033 eredménye volt pozitív (17 százalék). Hivatalosan a vizsgált egy napban 54 Covid-fertőzött hunyt el, hivatalosan 11.335 a járvány kezdete óta. A kórházakban országszerte 5397 Covid-pácienst gyógykezelnek, 201-nek mesterséges lélegeztetésre van szüksége.
Vajdaságban előző nap 924 új fertőzést jegyeztek, ebből 231-et Újvidéken.
A Niši Klinikai Központ kedden megerősítette, hogy 5 nappal korábban elhunyt egy 16 éves vranjei, koronavírus-fertőzéssel kezelt fiú. „A túlsúlyos serdülőt október 24-e óta gyógykezelték a kórházban, 9 nappal később lélegeztetőberendezésre került."