2022. január 28., péntek

A német újságíró „pokoljárása” Horvátországban

Sebastian Leber német újságíró azokról a migránsokról szeretett volna írni, akik Bosznia-Hercegovinából Horvátország területére lépnek. A horvát rendőrség azonban letartóztatta, és embercsempészettel gyanúsította. Leber a folyamatot ostobaságnak nevezte.

A B92 cikke szerint az újságíró november 17-én utazott Bosznia-Hercegovinába, hogy az ott tartózkodó menekültekről tudósítson, pontosabban arról, hogy törvénybe ütköző módon, a horvát rendőrök hogyan toloncolják vissza őket a szomszédos ország területére. Az újságíró azonban végül a rácsok mögött találta magát.

A történteknek két verziója létezik: a rendőrségé és az újságíróé. A hatóságok azt állítják, hogy az újságíró maga is illegálisan lépte át a határt, és ebben segített a menekülteknek is.

Az újságíró szerint azonban a rendőrség valótlanságokat állít, azonkívül, hogy valóban letartóztatták. Ő azt állítja, hogy nem a hatóságok fogták el, hanem a távolból, egy menekült kislány sírására ő maga ment oda, ahol a rendőrök és a migránsok tartózkodtak.

Az újságíró közölte, hogy a hatóságoknak kénytelen volt átadni a jegyzeteit, amikor pedig le akarta írni a járművük rendszámtábláját, az egyik rendőr ellökte. Állítása szerint elutasították, hogy felvegyék az erre vonatkozó tanúvallomását, és arra próbálták rábeszélni, hogy írjon alá egy dokumentumot, amelyben az állt, hogy nem alkalmaztak ellene erőszakot, amit ő elutasított.

Később tudta meg, hogy embercsempészettel gyanúsítják, amit később a bíróság nem tartott megalapozottnak, de bírság kifizetésére kötelezték.

Az újságíró arra panaszkodott, hogy a rendőrségen számos megaláztatásban volt része. Állítása szerint többek között nem engedték ki WC-re, majd később egy udvari illemhelyet kínáltak fel neki. Hét órán át azt sem engedélyezték, hogy telefonáljon, amire a törvény értelmében joga lett volna – közölte az újságíró.

Később, amikor módosítottak a vádon, és szabálysértés ügyében indult ellene eljárás, nem biztosítottak neki ügyvédet, és azt mondták, ha ragaszkodik hozzá, van két órája, hogy találjon egyet – tette hozzá.

Leber részletesen leírta a Horvátországban tapasztaltakat, az írás pedig számos reakciót váltott ki Németországban.