2024. március 28., csütörtök

FRISSÍTETT – Nemzeti gyászt rendeltek el Bulgáriában a buszbaleset kapcsán

Felborult és kiégett egy észak-macedóniai turistabusz keddre virradóra Bulgáriában - jelentette a BGNES bolgár hírügynökség. A Szófiát Blagoevgraddal összekötő autópályán történt szerencsétlenségben 46 ember vesztette életét, köztük 12 gyermek.

Korábban 45 halottról szóltak a hírügynökségi jelentések. A halottak között van a buszsofőr is.
A szerencsétlenséget túlélő hét sérültet kórházba szállították. Állapotuk Nikolaj Nikolov tűzoltóparancsnok szerint nem súlyos.
A vizsgálat szerint a több mint 50 észak-macedón turistát szállító busz nem sokkal hajnali 2 óra (közép-európai idő szerint 1 óra) után nekiment egy szalagkorlátnak, majd felborult és kigyulladt. A baleset Szófiától körülbelül 40 kilométerre következett be. Az észak-macedón fővárosban, Szkopjéban bejegyzett busz Törökországból érkezett, és Észak-Macedóniába tartott.
Bulgária ideiglenes kormányfője, Sztefan Janev a baleset helyszínére utazott. „Ez hatalmas tragédia" – mondta, részvétét fejezve ki az áldozatok gyászoló családjainak.
Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök szintén részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. A politikus néhány órával a baleset után külügyminiszterével, Bujar Oszmanival a bolgár fővárosba utazott.
Rumen Radev bolgár elnök részvétet nyilvánított a Bulgáriába látogató Zaevnek, aki pedig részvétét fejezte ki Radevnek az idősotthonban bekövetkezett halálos kimenetelű tűzvész miatt.
A bolgár kormány szerdára nemzeti gyászt hirdetett a baleset, valamint a kelet-bulgáriai Rojakban található idősek otthonában bekövetkezett tűzvész miatt, amelyben kilenc ember vesztette életét. A kormány döntése értelmében félárbócra eresztik a bolgár állami intézmények zászlóit.
Az észak-macedón kormány a buszbaleset miatt háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, amely kedden vette kezdetét. Sztevo Pendarovszki észak-macedón elnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és mihamarabbi gyógyulást kívánt a sérülteknek.
Diana Ruszinova közlekedési szakember úgy vélekedett, hogy az érintett autópályaszakaszon számos gond volt. Felidézte, hogy egész nyáron kátyúkat javítottak a munkások. Az útszakasz, ahol a baleset történt, dombos területen fekszik, és gyakori balesetekről ismert - közölte az állami rádióval a szomszédos település polgármestere.