2024. április 19., péntek
TEMERIN

Nálunk is terem a kivi

Sokan gondolják úgy, hogy a kivi kizárólag déligyümölcs, pedig nálunk is megél, és amennyiben megfelelő termőhelyet biztosítunk számára, sikeresen termeszthető.Országunkban elsőként a temerini Zsúnyi-Szilák Földműves Szövetkezet próbálkozott meg a gyümölcs termesztésével, 2014-ben ültettek be egy mintegy fél hektárnyi területet kivivel. A vállalkozás bővítésével a család fiatalabb tagjai próbálkoztak meg. Folyamatosan fejlesztették az ültetvényt, maguk fejtették meg a kivitermesztés rejtelmeit, aminek jutalma sem maradt el, hiszen az idén több mint két és fél tonna gyümölcsöt szüretelhettek le. Az ültetvényről Surányi Bettina mesélt.

– Édesapám ötlete volt a kivi termesztése. Ő szeret új dolgokkal kísérletezni, eltérni a megszokottaktól, szereti a kihívásokat, ezért már korábban is megpróbálkozott vele, akkor a kertben ültetett el pár tőkét, de nem volt sikeres a próbálkozás, mivel még nem tudta, hogy létezik porzó és termő növény. Évekkel később figyelt fel egy nagyobb magyarországi ültetvényre, akkor döntött úgy, hogy ismét megpróbálkozik vele. El is látogatott az ültetvény tulajdonosához, ahonnan 220-230 tőkével tért haza, amit el is ültettünk. Édesapám szinte mindennap megnézte, nyomon követte a fejlődést, de idővel mi, a család fiatal tagjai vettük át az irányítást. Jelenleg 1,4 hektár van beültetve kivivel. Mint említettem, termő és porzó párost kell ültetni. A Hayward termő és Tomuri porzó páros egy jó változat, ezt a fajtát termesztik világszerte, a mi ültetvényünkön is ezek találhatóak. Nyolc termőre megy egy porzó növény, így bőséges termést hoz – magyarázta Surányi Bettina, majd kiemelte, a növény folyamatos gondoskodást, ápolást igényel egész évben.

– A kivi téltűrő növény, nyugalmi állapotban kibírja a -25 fokot is, kora tavasszal azonban az enyhébb időjárás következtében megindul a nedvkeringés, és egyetlen egy éjszakai fagy is tönkre tudja tenni. Permetezni, vegyszerezni nem szükséges, mivel nálunk nincs kártevője és olyan betegsége, ami veszélyeztetné. Célszerű megóvni a széltől, például hálókkal, de ahol nagyobb mennyiségben termesztik, mint például Új-Zélandon, ott örökzöld tujákkal ültetik körbe, melyek ha megnőnek, megvédik a növényt. Fontos az is, hogy megőrizzük a levéltömeget, mert az védi a növényt, illetve a vashiány pótlására van igénye. Organikus trágyával szoktuk még a tápanyagot a növénybe juttatni. Ezeket mi magunk tapasztaltuk ki, mivel nem igen tudunk mástól segítséget kérni. Az internetről tájékozódunk, illetve a saját tapasztalatainkra támaszkodunk. Most már azt is tudjuk, hogy a kivi vízigényes növény. Kitapasztaltuk, hogy sokkal jobb termést tudunk elérni, ha öntözve van – tette hozzá.A tulajdonosok a hazai piacon szeretnék értékesíteni a gyümölcsöt.

– Ideális feltételek mellett 8-10 év kell, hogy a növény elérje a teljes termőkapacitást. Nekünk az előző években már termett kisebb mennyiségben, viszont ez az első év, amikor jelentősebb mennyiséget szüreteltünk le. Tapasztalataim szerint van iránta érdeklődés, felkerestük már a forgalmazókat, és bízunk benne, hogy a következő években gyümölcsöző kapcsolatot sikerül kiépítenünk velük. Vásároltunk egy kisebb hűtőházat, ahol akár fél évig is tárolni tudjuk a termést – mondta Surányi Bettina.

A család az idén első alkalommal szervezett nyílt szüretet, ahova ellátogathatott bárki, megnézhették hogyan is néz ki az ültetvény, meg is kóstolhatták a termést, ilyen módon igyekeztek népszerűsíteni a gyümölcsöt.