2022. január 28., péntek

A rock stílusjegyeiről

Az idei Panonia Dry Sea fesztivált az Egyetemista Művelődési Központ (SKC) alkotópontjain tartják meg december 3-án 19 és 22 óra között. A szemle elsődleges célja a stoner rock és a sludge rock stílusainak népszerűsítése. Az idén fellép a Direct drive együttes, amely tíz évvel ezelőtt alakult meg, tagjai bánáti falvakból származnak. Már a megalapításukkor is a grunge stílusának, valamint az alternatív metál népszerűsítésén fáradoztak. Mellettük a belgrádi Hill együttes is szórakoztatja majd a közönséget, ez a csapat már nagy népszerűségre tett szert a hazai porondon.

A zenéjük a sludge doom és a stoner rock stílusain alapszik. A fesztiválon fellép a Madvro együttes is, amely 2014-ben alakult, és első felállítását az Iskon és a Dark Dream együtteseinek egykori tagjai alkották. Első albumuknak az Invocation of High Wizard címet adták, ez a lemez a doom metal és a stoner stílusjegyeit viselte. A Remedy együttes 2017-ben alakult meg, első albumukat két évvel ezelőtt adták ki, Ethiopian Mountains címmel. A zeneszámaik a rock, a stoner és a post hardcore stílusaiból tevődnek össze.

A koncertet az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett rendezik meg. Belépőket a koncert napján lehet megvásárolni az alkotópont (Fabrika művelődési központ, Stefán despota sugárút, Kreatív negyed) pénztáránál, 500 dináros áron.