2024. március 28., csütörtök

Tomanović ünnepelt – és büntetőt tévesztett

A TSC kikapott a Metalactól – Az adorjáni Tisza magabiztos győzelemmel zárta az őszi idényt – Moholon félbeszakadt a mérkőzés

SZUPERLIGA

Topolya: TSC–Metalac 1:2 (1:1)

TSC Aréna, 2800 néző, vezette: Stojanović (Belgrád). Gólszerzők: Stanojev a 23., illetve Đurić a 21. és a 90. percben.
TSC: Filipović, Varga, Tomanović, Stanojlović (Ratkov), Milićević (Đakovac), Vukić, Leandro, Stanojev (Banjac), Petrović, Petković, Bocskay.
Metalac: Savić, Antonijević, Bačkulja, Vasiljević (Nikolić), Mlađović, Vlalukin, Cvetković (Grbović), Krajišnik, Đurić (Luković), Stojić, Stuparević (Šarić).

Izgalmas, végig jó iramú mérkőzésen 2:1 arányban alulmaradt a hazai pályán játszó TSC a Gornji Milanovac-i Metalac ellen. A topolyaiak valójában nem játszottak rosszul, sok helyzetet teremtettek, de csak egy gólt sikerült belőniük, még egy büntetőt is kihagyott a csapatkapitány. A TSC mezében 150. alkalommal pályára lépő Saša Tomanović a mérkőzés kezdete előtt Zsemberi János klubelnöktől emlékplakettet vehetett át. A TSC-ből ezúttal Jug Stanojev volt eredményes, a vendégek mindkét gólját Vasilije Đurić lőtte, aki korábban a TSC-ben is megfordult. Nyílt játékkal kezdett mindkét csapat. A 21. percben aztán egy pontos átadásokból álló összjáték nyomán a vendégek csatára szemben találta magát a hazai kapussal, és elgurította mellette a labdát, így nem kis meglepetésre a Metalac jutott előnyhöz. A topolyaiak azonban perceken belül válaszoltak, Bocskay labdaszerzését követően, Milićević beadásából Stanojev ért el látványosan szép találatot. Stanojlović ezt követően a felső lécet találta el egy újabb helyzetből. A második játékrész kezdetén a tizenhatosban kézzel mentett a vendégcsapat védője, és a videobíró is megerősítette a büntető tényét. Elsőre a játékvezető csak szabadrúgást ítélt, de a VAR-szobából jelezték, a kezezés bizony a tizenhatoson belül történt. A büntetőt Tomanović vállalta, lövését azonban Savić kapus kivédte. Az 51. percben Leandro mentett a hazai védők közül nehéz helyzetben, Stanojev pedig egy ellentámadás során újabb kapufát lőtt. A TSC többet támadott ezt követően, de gól nem esett. Egyik és másik kapu előtt is adódtak helyzetek egészen az utolsó pillanatokig, mígnem a rendes játékidő utolsó percében Đurić másodszor is betalált, ami ezúttal a három pontot jelentette. A topolyai gárda szerdán játssza a surdulicai Radnik ellen elhalasztott bajnoki mérkőzését idegenben, majd pedig a 18. fordulóban a Kolubarával szintén idegenben mérkőzik meg.

A 17. forduló: Partizan–Vojvodina 4:1, Proleter–Voždovac 1:0, TSC–Metalac 1:2, Radnik–Kolubara 1:1, Napredak–Radnički (N) 1:1, Mladost–Crvena zvezda. 1:5.

1. Partizan

17

15

2

0

48:6

47

2. Crvena zvezda

16

13

2

1

40:10

41

3. Čukarički

16

7

6

3

26:18

27

4. Napredak

17

7

3

7

21:19

24

5. Vojvodina

16

6

5

5

20:20

23

6. TSC

16

6

4

6

26:23

22

7. Voždovac

16

6

4

6

20:19

22

8. Radnički (N)

17

5

7

5

19:20

22

9. Spartacus

16

6

4

6

20:27

22

10. Proleter

17

6

3

8

14:27

21

11. Mladost

16

5

2

9

18:24

17

12. Kolubara

17

5

2

10

19:36

17

13. Radnik

16

3

7

6

13:18

16

14. Metalac

17

4

4

9

23:29

16

15. Radnički 1923

16

4

2

10

18:33

14

16. Novi Pazar

16

2

5

9

16:32

11

A következő forduló (november 27-én, 28-án és 29-én): Vojvodina–Mladost, Crvena zvezda–Spartacus, Radnički 1923–Napredak, Radnički (N)–Radnik, Kolubara–TSC, Metalac–Čukarički, Novi Pazar–Proleter, Voždovac–Partizan.

NŐI SZUPERLIGA

Belgrád: Zvezda B–Spartacus 0:6 (0:3)

A Rajko Mitić Stadion segédpályája, 30 néző, vezette: Milovanović (Kragujevac). Góllövők: Ćirić a 38., a 66., Filipović a 60., a 68., Milivojević az 5., Frajtović a 28. percben.
Zvezda B: Aleksić, Radenković (Maksimović), Stojaković (Pantović), Milovanović, Nikolić, Marković, Trifunović (Zavišić), Njagul (Radosavljević), Kuburić (Knežević), Paunović, Stanišić.
Spartacus: Kostić, Nagy, Slović, Frajtović, Milivojević, Filipović, Golubović, Ilić, Ćirić, Baltrup-Reyes (Šarić), Stupar.

A címvédő szabadkai csapat százszázalékos teljesítménnyel és impozáns, 94:2-es gólaránnyal zárta a bajnokság első részét. Az őszi zárófordulóban a tartalékos összeállításban pályára lépő Kék Galambok számára a Zvezda B együttese sem jelentett akadályt, a vendégek ugyanis a Rajko Mitić Stadion műfüves segédpályáján már az első félidő után eldöntötték a három pont sorsát. Az őszi szezonban a szabadkaiak legjobb góllövőjének Filipović Tijana bizonyult, a Szerémségi Messinek is becézett válogatott támadó 33-szor vette be az ellenfelek kapuját, míg csatártársa, Stupar Živana 13-szor volt eredményes.

A 11. forduló: Mašinac–Crvena zvezda 1:2, Vojvodina–Sloga 0:2, Zvezda B–Spartacus 0:6. A TSC–Požarevac találkozót november 28-án játsszák.

1. Spartacus

11

11

0

0

94:2

33

2. Crvena zvezda

11

9

0

2

46:12

27

3. Mašinac

11

7

1

3

39:13

22

4. Sloga

11

6

1

4

36:15

19

5. TSC

10

4

1

5

33:30

13

6. Vojvodina

11

3

1

7

18:31

10

7. Zvezda B

11

1

0

10

6:43

3

8. Požarevac

10

0

0

10

0:126

0

A következő forduló (2022. február 26-án): Crvena zvezda–TSC, Požarevac–Zvezda B, Spartacus–Vojvodina, Sloga–Mašinac.

I. LIGA

A 19. forduló: IMT–Radnički (M) 1:1, Timok–Mladost 0:1, Zlatibor–Budućnost 0:2, Mačva–Loznica 0:1, Žarkovo–Rad 0:1.

1. Inđija

18

12

4

2

33:15

40

2. Mladost

18

11

4

3

22:11

37

3. Žarkovo

18

10

2

6

25:16

32

4. Javor

17

8

6

3

24:13

30

5. Mačva

19

8

6

5

19:17

30

6. Železničar

18

8

5

5

27:21

29

7. Rad

19

7

6

6

21:21

27

8. IMT

19

6

7

6

21:16

25

9. Radnički (M)

19

6

6

7

25:22

24

10. Loznica

17

6

5

6

16:15

23

11. Bačka (P)

18

5

7

6

11:16

22

12. Budućnost

18

6

4

8

20:27

22

13. Zlatibor

19

5

7

7

15:22

22

14. Grafičar

16

4

1

11

21:28

13

15. Timok

19

3

3

13

19:32

12

16. Kabel

18

1

5

12

9:36

8

A következő forduló (november 27-én): Radnički (M)–Inđija, Javor–Žarkovo, Rad–Mačva, Loznica–Grafičar, Kabel–Bačka (P), Železnićar–Zlatibor, Budućnost–Timok, Mladost–IMT.

I. VAJDASÁGI LIGA

Adorján: Tisza–Borac (S) 4:0 (1:0)

Tisza-stadion, 100 néző, vezette: Meničanin (Vrdnik). Góllövők: Tomišić a 44., Milikić a 66., Šavija a 76., a 85. percben.
Tisza: Lazić, Manojlović, Fejős (Fényszárosi), Tomišić, Jovetić, Provči (Milikić), Sinkovics (Damjanović), Kilibarda (Šavija), Zolnajić, Kudrić, Slavuljica.
Borac: Petrović, Maksimović (Jakovljevic), Šušnjar, Zulfić (Marković), Juriša, Đorđević, Nedić (Gavrilović), Ahčin, Dašić, Novčić (Jakovašić), Terzić.

Az adorjániak az őszi idény végére zsinórban a harmadik győzelmüket aratták, amivel jelentősen javítottak az őszi benyomáson. A Tisza az első félidő végéig még csak egy góllal vezetett, de a második játékrészben sikerült fokozniuk a nyomást, s ez újabb három gólt eredményezett.

A 15. forduló: Radnički 1912–Becse 4:2, Tekstilac–1. Maj 3:0, Feniks–Omladinac 2:2, Vršac–Hajduk 3:0, Radnički (N)–Kikinda 1:0, Tisza–Borac (S) 4:0, Dinamo–Jedinstvo 3:0, Stari Grad–Borac (Š) 0:1.

1. Vršac

15

10

4

1

35:14

34

2. Feniks

15

10

3

2

26:10

33

3. Becse

15

9

3

3

31:19

30

4. Tekstilac

15

9

2

4

31:15

29

5. Omladinac

15

9

1

5

31:19

28

6. Borac (Š)

15

8

2

5

14:17

26

7. Radnički 1912

15

8

1

6

23:19

25

8. Borac (S)

15

6

4

5

33:24

22

9. 1. Maj

15

6

3

6

15:17

21

10. Tisza

15

5

4

6

27:28

19

11. Kikinda

15

5

1

9

14:27

16

12. Dinamo

15

4

1

10

13:23

13

13. Jedinstvo

15

4

1

10

18:32

13

14. Radnički (N)

15

4

1

10

14:31

13

15. Stari Grad

15

4

0

11

20:28

12

16. Hajduk

15

3

1

11

14:36

10

A következő forduló (2022. március 5-én és 6-án): Becse–Borac (Š), Stari Grad–Jedinstvo, Dinamo–Borac (S), Tisza–Kikinda, Radnički (N)–Hajduk, Vršac–Omladinac, Feniks–1. Maj, Tekstilac–Radnički 1912.

VAJDASÁGI LIGA – ÉSZAK

Szabadka: Bácska 1901–Bácska (P) 1:1 (0:1)

ombori úti pálya, 100 néző, vezette: Erdeljan (Bácsföldvár). Góllövők: Bjedov a 74., illetve Šicar a 19. percben.
Bácska 1901: Studen, Đurović, Mezei, Kiss, Bjedov, Ziza, Rajkovača, Anđić, Malenčić (Bogojević), Glisović, Nenadović (Pavić).
Bácska (P): Szabó, Mileš, Gavrić, Panić, Njagrin, Kolundžić, Kokljevci, Đuranović, Šicar (Krkajlić), Sijačić, Milijašević (Jeknić).

A névrokonok találkozóját a vendégek kezdték jobban, a pacsériak az elején kihagytak két helyzetet, majd a 19. percben a vezetést is megszerezték: egy bal oldali beívelés után az egyik hazai védő nem találta el a labdát, Šicar pedig öt méterről a léc alá bombázott. Az első félidő végéig a hazaiak több lehetőséget is kialakítottak, ám nem tudtak túljárni a jól védő Szabó kapus eszén. A második játékrész elején ismét a vendégek voltak veszélyesebbek, majd a szabadkaiak szép lassan átvették az irányítást, és a 74. percben a piros-fehéreknek sikerült is egyenlíteniük: egy szöglet utáni kavarodásban Bjedov találta fel magát a legjobban, és közelről a hálóba kotorta a labdát. A végén a hazaiak meg is nyerhették volna az összecsapást, a 88. percben ugyanis Pavić közelről fejelhetett, Szabó azonban hatalmas bravúrt bemutatva kipiszkálta a léc alá tartó labdát.

A 15. forduló: Bajsa–Zenta 0:0, Sloga–Krila Krajine 3:5, Preporod–Stanišić 0:1, Njegoš–Vojvodina 0:5, Hercegovac–Mladost (A) 0:6, ČSK–Tavankut 0:1, Bácska 1901–Bácska (P) 1:1, Mladost (P)–Mladost (T) 1:0.

1. Stanišić

15

13

0

2

40:17

39

2. Mladost (T)

15

9

4

2

25:9

31

3. Bácska 1901

15

9

4

2

31:16

31

4. Bajsa

15

8

4

3

39:15

28

5. Vojvodina

15

8

3

4

33:20

27

6. Zenta

15

7

4

4

23:11

25

7. Mladost (P)

15

7

3

5

25:18

24

8. Krila Krajine

15

6

5

4

19:17

23

9. Preporod

15

6

4

5

21:18

22

10. Bácska (P)

15

6

3

6

23:19

21

11. Tavankut

15

6

2

7

14:16

20

12. Mladost (A)

15

5

4

6

26:23

19

13. Njegoš

15

2

3

10

19:41

9

14. ČSK

15

2

2

11

8:26

8

15. Hercegovac

15

2

2

11

12:43

8

16. Sloga

15

0

1

14

14:63

1

A következő forduló (2022. március 5-én és 6-án): Zenta–Mladost (T), Mladost (P)–Bácska (P), Bácska 1901–Tavankut, ČSK–Mladost (A), Hercegovac–Vojvodina, Njegoš–Stanišić, Preporod–Krila Krajine, Sloga–Bajsa.

SZABADKAI LIGA

Mohol: Bácska–Vrbas 0:2-nél a 27. percben félbeszakadt

Bácska-pálya, 50 néző, vezette: Žutić (Szikics). Góllövők: Đorović a 8. és Živkucin a 21. percben.
Bácska: Radojčić, Parabucki, N. Simendić, Vlajković, Tobdžić, Gušić, Anđelković, Dražić, Morović, Deák, Jovičić.
Vrbas: Vučetić, Srdanović, Makaji, Đorović, Jovanović, Cicmil, Kutlešić, Miljenović, Bičkei, Živkucin, Kozomora.

A mérkőzés félbeszakadt a 27. percben, amikor a játékvezető lefújta a találkozót. A moholi csapat játékosai szerint a vendégek második gólja leshelyzetet követően született. Emiatt kifejezték elégedetlenségüket a partjelzőnél, amikor Morović megkapta második sárga lapját, és a játékvezető kiállította. A továbbiakban a moholi csapat játékosainak nagy része elhagyta a játékteret, majd az öltözőbe vonult. Ott a vezetőedző meggyőzte őket, hogy folytassák a játékot, és fokozatosan visszatértek a pályára, de a játékvezető ekkorra már véget vetett a találkozónak.

A 15. forduló: Bácska–Vrbas 0:2, Napredak–Đurđin 5:0, Radnički–Iskra 5:3, Sloga–Tornyos 5:1, Proleter–Obilić (T) 3:0, Obilić (Z)–Budućnost 1:0, Jadran–Srbobran 1:1, Sutjeska–AFK 0:1.

1. Vrbas

15

12

2

1

35:20

38

2. Obilić (Z)

15

11

1

3

35:11

34

3. Srbobran

15

10

3

2

32:12

33

4. Proleter

15

9

3

3

30:15

30

5. AFK

15

9

2

4

28:17

29

6. Radnički

15

6

3

6

26:21

21

7. Sloga

15

6

3

6

31:28

21

8. Đurđin

15

6

3

6

31:37

21

9. Napredak

15

5

5

5

30:25

20

10. Jadran

15

5

5

5

35:37

20

11. Budućnost

15

5

3

7

22:18

18

12 Sutjeska

15

4

3

8

31:33

15

13. Iskra

15

3

4

8

26:32

13

14. Tornyos

15

3

2

10

11:30

11

15. Bácska

15

2

2

11

15:38

8

16. Obilić (T)

15

2

0

13

11:55

6

A következő forduló (2022. március 5-én és 6-án): AFK–Vrbas, Sutjeska–Srbobran, Jadran–Budućnost, Obilić (Z)–Obilić (T), Proleter–Tornyos, Sloga–Iskra, Radnički–Đurđin, Napredak–Bácska.