2024. április 16., kedd

Nevet változtatott az Opportunity Bank

Szinte napra pontosan egy évvel azután, hogy jelentős változás állt be az újvidéki Opportunity Bank tulajdonosi szerkezetében, vezetősége stratégiai döntést hozott a névváltoztatásról, és e szerint a bank új elnevezése 3 Bank (3 Banka).

„Az új név egyedi, felismerhető, és a bank három stratégiai céljára utal, vagyis az emberekre, a bolygóra és a gazdasági fejlődésre gyakorolt kedvező hatásra. A bank úgy működik, hogy a három cél mindig egyensúlyban legyen. Új logót is készítettünk, ez – az elnevezéssel összhangban – egy háromágú fát ábrázol, amivel egyben a fenntarthatóság és a természeti környezet megóvása iránti elkötelezettségünket is jelképezi” – magyarázta a névváltoztatás kapcsán Vladimir Vukotić, a Végrehajtó Bizottság elnöke. Mint mondta, üzleti politikájukon nem változtattak, továbbra is azokra az ügyfelekre összpontosítanak, akiknek korlátozott hozzáférésük van a banki finanszírozáshoz. Folytatják a kisvállalkozások, az agrárgazdaságok és a kiskeresetű polgárok támogatását, hiszen szolgáltatásaik felhasználóinak 45 százaléka most is ezekből a körökből kerül ki.

Egy évvel ezelőtt az Opportunity Bank addigi egyedüli tulajdonosa, az amerikai Opportunity Transformation Investments Inc. 22 százalékra csökkentette tulajdonrészét, és két tekintélyes, németországi székhelyű bank (az UMWELTBANK Nürnberg 30% tulajdonrésszel és a GLS Gemeinschaftsbank Bochum 19,99%-kal), valamint a luxemburgi TRIODOS SICAV II (14%) és a hollandiai LEGAL OWNER TRIODOS FUNDS B.V. (14%) lett a társtulajdonos.