2024. április 19., péntek

Nem halott a halgazdaság

Tartományi támogatásokat osztottak ki a halgazdaságoknak

A hal az egyik legegészségesebb hús, mégis kevesen fogyasztják a tartományban. Sokan arra hivatkoznak, túl drága, mások viszont azt nehezményezik, hogy nem lehet hozzájutni a kívánt minőséghez. A halgazdaságban ténykedők mindenképp egyetértenek abban, hogy ez az ágazat fejlesztésre szorul, de igény van rá és profitábilis. Hétfőn délelőtt a halgazdaságok képviselői vehettek át támogatást a tartományi titkárság épületében.

A szerződéseket Čedomir Božić tartományi mezőgazdasági titkár adta át. A vissza nem térítendő támogatások célja az iparág fejlesztése a tartomány területén, amit a felhasználók elsősorban tavaik bővítésére fordíthatnak.

– A halgazdaság fejlesztése feltétlenül szükséges. Ez nagyon is profitábilis iparág, ami egyelőre eléggé háttérbe szorult a tartományban, s ezt mindenképp kijelenthetjük, ha a környező országokkal hasonlítjuk össze. A tartományi titkárság a jövőben sokkal nagyobb figyelmet fordít erre az ágazatra is, mert nagyon fontos az eddigi eredmények megtartása, de a következő években a fejlesztésen lesz a hangsúly – mutatott rá a tartományi titkár.

Vajdaságban összesen 13 500 hektár halastó van, ebből 9500 van használatban. Az öt felhasználó összesen 20 millió dináros támogatást kapott, melyek összértéke az önrésszel együtt 40 millió dinár.

A támogatottak a tartományi titkárral (Fotó: Győri Norbert)

A támogatottak a tartományi titkárral (Fotó: Győri Norbert)

A felhasználók egyetértettek abban, hogy napjainkban nehéz halgazdaságot létesíteni, ezért feltétlenül szükség a támogatás. Mint megtudtuk, egyelőre a ponty a leginkább kifizetődő, és erre van a legnagyobb érdeklődés, ezért ők is elsősorban ennek a fajnak szaporításával foglalkoznak.

– Ahogy jelentős támogatásokat kap a mezőgazdaság és az állattenyésztés, ezt ugyanúgy megérdemli a halgazdaság is, és sokkal jelentősebb ágazat lehetne, elvégre nyereséges, a fejlesztésekre pedig kiváló példákat látni az Európai Unió országaiban. Szerintem a tartomány ebben az ágazatban is versenyképes lehetne – mondta Miloš Stojačić, a dernyei Kodeks–Stojačić halgazdaság tulajdonosa.

Mirko Edelinski, a bácskeresztúri Edelinski halgazdaság tulajdonosa szerint a támogatásokra nagyon nagy szükség van. Gazdaságuk legutóbb 2010-ben tudott elvégezni egy jelentősebb bővítést, de ez akkor is tartományi segítséggel valósult meg.

– Többféle támogatás létezik, mi mindent követünk, de ezek általában nagyon picik. Emiatt az olyan támogatás, mint ez a jelenlegi is, nagyon nagy segítség. A mi gazdaságunknak 25 hektáron van halastava, s ezt négy hektárral tervezzük kibővíteni, két kisebb tavat hozunk létre, ebből az egyik háromhektáron, a másik pedig egy hektáron terül el – ismertette a halgazdaság tulajdonosa.

A felhasználók egyetértettek abban, hogy állami támogatás nélkül nagyon nehéz fennmaradni. Enélkül Đorđe Golian, a zichyfalvai (plandištei) Žeravica Fishing & Hunting halgazdaság tulajdonosa sem mert volna belevágni 40 hektáros terület bővítésébe.

– Sokak szerint napjainkba, már csak az energetika és az élelmiszer az egyedüli biztos üzlet. A járványidőszakban nekünk sem könnyű, bizony komoly veszteségeink voltak, mert termelői ár alatt kellett értékesíteni. Remélhetőleg az előttünk álló idényben sikerült a korább veszteséget lefedni.

A támogatottak között ott voltak a barandai Ribarstvo Baranda iz Barande, valamint a verseci Preduzeće za ribarstvo Vršački Ritovi iz Vršca i halgazdaság képviselői is.