2024. április 20., szombat

Ukrán krumplit ehetünk

Szerbiában hiány van burgonyából: ez a termény drágult a leginkább

Míg a világpiaci tőzsdéken a gabona ára döntögeti a rekordokat, addig országunkban a krumpli ára szökött az egekbe. Az újvidéki piacokon jelenleg kilogrammja 60 és 90 dinár között mozog, nagyobb mennyiségben viszont 40–60 dinárért lehet hozzájutni.

A terményárakkal foglalkozó kimutatások szerint az idén szeptemberben 89 százalékkal drágábban vették át a krumplit a felvásárlók a termelőktől, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A statisztikai adatok arra is rámutattak, hogy Szerbiában egy év alatt 41,4 százalékkal emelkedtek az árak a mezőgazdaságban és a halágazatban. A burgonya drágulása azonban magasan túlszárnyalta a búza árának 35,2 százalékos emelkedését is. Emellett túlhaladta a hústermékek 15–22 százalékos drágulását is, nem beszélve a gyümölcsfélék, tejtermékek és a tojás árának 1-6 százalékos emelkedéséről – írja a Politika napilap.

ROSSZ TERMÉS, MAGAS ÁRAK

Tavaly kiválóan termett a burgonya országunkban, így az ára is alacsony volt: augusztus elején 20 dinárt fizettek érte a felvásárlók, de a hónap végére 13–16 dinárra is lecsökkent az ára. Tavaly a termés mennyisége is meghaladta a szükségleteket, így az orosz piacra is jutott a szerb terményből.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

A tavalyi túltermelés után az idén a hazai termelők 10-15 százalékkal kevesebb területet ültettek be krumplival. Emellett a júliusi és augusztusi szárazságok megtizedelték a termést, s emiatt ugrott meg jelentősen a burgonya felvásárlási ára országunkban – magyarázta a drágulást Zoran Broćić, a Belgrádi Egyetem Mezőgazdasági Karának professzora.

A szakember szerint a területeinken megtermelt krumpli minősége is silányabb, mint a korábbi években, így a felvásárlók inkább a behozatali termények iránt érdeklődnek: az idén nagyon korán, már szeptemberben megérkeztek az első rakományok külföldről – mondta a professzor. Hozzátette: esett szó arról is, hogy megnöveljék a jelenleg  6 százalékos behozatali vámot, ám kérdéses, hogy ez mennyire felelne meg a vásárlóknak. A vám növelése ugyanis közvetlenül kihatna a külföldről érkező termények kiskereskedelmi árának alakulására – mondta Broćić.

GÁZ HELYETT KRUMPLI

Szerbiában a megtermelt burgonya nagy részét el is fogyasztja a lakosság, kivitelre még jó termés esetén is átlagban csak 4,5-5 ezer tonna krumpli jut. Szükség esetén többnyire a négy legnagyobb európai termelőországból (Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából és Németországból) importáltunk burgonyát eddig.

A nemzetközi sajtó legfrissebb értesülései szerint azonban az idén az ukrán krumpli felbolygatja az európai piacot. Jelenleg ugyanis Ukrajnában a legolcsóbb a burgonya azon kelet-európai országok közül, amelyek nem tagjai az Uniónak. A tavalyi árakhoz képest 15-20 százalékkal csökkent az ukrán krumpli ára. Mivel a régió többi országa drágulást jelzett, így várható, hogy a hiánnyal küszködő országok piacait az olcsóbb, ukrán terményekkel töltik fel – vélik a gazdasági elemzők.

Az orosz gáz szállítása helyett tehát krumplival szállhat harcba az európai piacért Ukrajna: az Agroklub szakemberei szerint az ukrán termények egy részét fehérorosz kereskedők közvetítésével még az orosz piacon is értékesíthetik.