2024. április 19., péntek

Szavalni egymás anyanyelvén

Tolerancianapi szavalóversenyt tartották Óbecsén

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a november 16-ai tolerancianap alkalmából minden évben szavalóversenyt tartanak. A rendezvényen a magyar tannyelvű osztályba járó diákok szerbül, míg a szerb tannyelvű tanulók magyar nyelven szavalnak. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, az óbecsei önkormányzat és a budapesti Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az idén is megtartották a szavalóversenyt, amelyen nyolcvan tanuló vett részt.

– A tolerancia tisztelet, mai sokszínű és gazdag világunk és kultúráink elfogadása és megbecsülése. Óbecse község már évek óta lakosainak békés együttéléséről ismert. A soknemzetiség, a multikulturalizmus, a vallás szabadsága számunkra olyan kincs, amellyel a világban kevesen dicsekedhetnek. Mi óbecseiek megmutathatjuk és meg is kell mutatnunk azt, hogy sokkal gazdagabbak vagyunk azoktól, akiknél hiányzik a kulturális, a vallási sokszínűség. A községben mintegy tizenöt különböző nemzet, nemzeti közösség él már évtizedek óta tisztességben, békességben egymás mellett, egymással. Ez a kivételes helyzet bátorított fel bennünket arra, hogy megszervezzünk egy olyan rendezvényt, amelyen megmutatjuk a másságból és annak elfogadásából eredő együttélés áldásait. Célunk, hogy megmutassuk országszerte a különböző kultúrák és nemzeti hagyományok együttélésének előnyeit, hogy nemcsak toleráljuk, hanem elfogadjuk a sokszínűséget, támogatjuk a másikat, tiszteljük egymás kultúráját, hagyományait – mondta Ricz Kasziba Beáta, a kultúrkör munkatársa.

Az immár tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen, két helyszínen folyt a versengés. A szerbül szavaló diákokat Marijana Đaković, a Népkönyvtár munkatársa, Šormaz Izabella, Óbecse Község Gyermekbarát Egyesületének elnöke és Tanja Drapšin, a Bečejski dani lap újságírója rangsorolta. Az 1–2. osztályosoknál Dvorszki Rihárd bizonyult a legjobbnak. A második helyen Kátai Dávid és Nikšić Anđela osztozott, míg a harmadik helyen Butás Fanni végzett. A 3–4. osztályosoknál Aleksandra Vladisavljević lett a legjobb Dániel Csilla és Dejana Trivunčić előtt. A zsűri szerint az 5–6. osztályosok voltak a legfelkészültebbek, hat díjat osztottak ki ebben a korcsoportban. Az első helyen Ferenci Orsolya és Tripolszki Blanka osztoztak, második lett Koncz Villő, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Benkovics Kevin és Gondos Réka állhattak fel, míg Nagy Anita különdíjban részesült. A legidősebbek, a 7–8. osztályosok között Fekete Anna lett a legjobb szavaló, Hódi Lúcia és Szabó Kis Viola előtt.

A szerb tannyelvű osztályba járó tanulók magyarul szavaltak. Őket Rókus Zoltán, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, Janković Annabella tanítónő, defektológus és a Fenyvesi Szilvia, a Népkönyvtár munkatársa hallgatta meg. Az 1–2. osztályosok között a zsűri értékelése szerint Kira Fekete kapta meg az első helyet. A második helyen Lana Glišin végzett, míg az osztott harmadik helyen Božana Cvetanovski és Katarina Macanović végzett. A 3–4. osztályosok között Milan Momčilović végzett az első helyen, a második helyen Dosta Kaurin és Lana Vincić osztozott, míg a harmadik helyet Lazar Vrekić szerezte meg. Ebben a kategóriában Vanja Ivkov különdíjban részesült. A felsősök között az első helyen ketten osztoztak, Ognjen Vuksanović és Katarina Bekvalac. A második helyezett Dmitar Mraović, a harmadik pedig Marina Zelić lett. Minden résztvevő szavaló emléklapot kapott, míg a díjazottak a Papirus könyvesbolt ajándékutalványában részesültek.