2024. április 17., szerda
GUNARAS

Megújul a falu

Gunarason több helyszínen felújítási munkálatok kezdődtek

A gunarasi helyi közösség és a település civil szervezetei sikeresen pályáztak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, és ennek köszönhetően számos dolgot fel fognak újítani a faluban. A munkálatok két helyszínen már el is kezdődtek. Kovács Viktor, a helyi közösség tanácsadója elmondta, hogy nagy köszönettel tartoznak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hiszen ennél az alapítványnál tudtak sikeresen pályázni azokra a pénzeszközökre, amiből a fejlesztések megvalósulhatnak. A tűzoltóság épületével kezdték a felújítást.

Folyik a munka az Olimpia FK öltözőjének felújításán

Folyik a munka az Olimpia FK öltözőjének felújításán

– Itt arról van szó, hogy a tűzoltógarázs ajtaja a közösségi terem udvarába nyílik, és ünnepség, rendezvény idején problémát jelentett a garázsból kiállni a tűzoltó kamionnal. Ez időt vett el, a tűzoltásnál viszont minden perc számít. Most az ajtót áthelyezzük a Fő utca felőli falra, és automata ajtóval szereljük fel. Emellett nagyobb teret alakítunk ki a garázson belül, így több eszköz fog itt elférni. A fal kibontása már megkezdődött, most az automata ajtó legyártását és felszerelését várjuk. Kocsifelhajtót is építeni kell, hiszen az ajtó előtt most árok van, viszont ezt a munkát majd csak tavaszra végezzük el, mert most már az időjárás nem engedi. Ezzel a munkával párhuzamosan megkezdődött az Olimpia FK öltözőjének a felújítása. A pályázat megírásakor még úgy volt, hogy a meglévő épület területét megduplázzuk, azóta azonban annyira felmentek az építőanyagárak és a munkadíjak, hogy ezt nem tudjuk megvalósítani. Ezért csak a meglévő épület teljes körű felújítása fog megvalósulni. Ennek is nagyon örülünk, mert az épületre már nagyon ráfért a felújítás, hiszen nem volt szigetelése, beázott, probléma volt a víz- és az áramhálózattal. A labdarúgóklub most egy teljesen felújított épületet fog kapni, amit nemcsak ők, hanem civil szervezetek is használnak rendezvényeik során – számolt be Kovács, majd azzal folytatta, hogy rövid időn belül folytatódni fog a munka.

A tűzoltógarázsnak már kibontották a Fő utca felőli falát

A tűzoltógarázsnak már kibontották a Fő utca felőli falát

– A következőkben a kisebbik faluház lesz átalakítva egy kicsit és felújítva. Itt az a probléma, hogy az épület két szélső fala magasabban van, mint a tető, ezért az épület beázik. Ezt próbáltuk orvosolni, de nem tudtunk segíteni rajta, ezért most lejjebb bontjuk a két szélső falat, és kiengedjük a tetőt. Emellett a meglévő ablakokat fogjuk felújítani, lesznek belső és külső falmunkálatok, és kicseréljük a bejárati ajtót egy új PVC-ajtóra. Az idén még kicseréljük a helyi közösség épületének nyílászáróit is. Jelen pillanatban villanykályhákkal fűtjük az épületet, és a nem megfelelő nyílászárók miatt sokkal több a villanyszámlánk, mint az elvárható lenne. Azt reméljük, hogy ennek a beruházásnak köszönhetően csökkenteni tudjuk az épület fenntartási költségeit – számolt be a tanácsadó.
A felújítási munkálatok mellett a gunarasiak pályáztak eszközbeszerzésre is. A falu civil szervezetei már korábban beszereztek hang- és vetítéstechnikai felszerelést, most ezt fogják kiegészíteni. Többek között hordozható vetítővásznat, mikrofonokat, kábeleket és egyéb felszerelést vásárolnak. Ennek köszönhetően komplex felszerelést fognak kapni, amit minden rendezvény során fel tudnak majd használni. Ezáltal csökkenni fog a rendezvényekre költött összeg, mert nem kell bérelni hangosítást – számolt be Kovács.