2024. március 29., péntek

Cipősdobozban várt ajándék

Chuck Norris buzdít, a Kosztolányi gimisei pedig gyűjtenek, válogatnak és csomagolnak

Vajdaságba a 25 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével jutott el a 90-es évek második felében, és azóta szerez mérhetetlen örömet sok-sok gyermeknek a cipősdobozba csomagolt karácsonyi ajándék. A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákcsapata tizedik éve áll a hazai gyűjtőakció élén a bácskossuthfalvi Baptista Missziós Központ vezetésével. A diákok munkája mára már szinte mozgalommá nőtte ki magát, és sokan igyekeznek valamilyen módon a jó ügy mellé állni. Ezzel az akcióval a kosztolányisok nemcsak az iskolájuk hírnevét öregbítik, hanem a lelkesedésüknek köszönhetően a kis szeretetcsomagok a legeldugottabb vajdasági magyarlakta falvakba is eljutnak – nyilatkozta Nyúl Zoltán lelkipásztor.

– Sára lányom még gimnazistaként vonta be diáktársait a gyűjtőakcióba. Az volt az alapötlete, hogy a mi vidékünk gyermekserege ne csak Nyugat-Európából érkezett ajándékokat vehessen át, hanem itt helyben összeállított csomagokat is át tudjunk adni. Első évben valamivel több, mint 180 doboz jött össze, de már akkor is az volt a koncepció, hogy a diákok adják át a kisgyerekeknek az ajándékokat. Kifejezetten az alig néhány száz lelkes falvakra, szórványközösségekre összpontosítottak – kezdte a beszélgetést Nyúl Zoltán, aki hozzátette, hogy nemcsak a kisgyerekeknek jelent élményt az ajándék, hanem a gimnazisták számára is meghatározó élettapasztalat az akció.

– Az első két év után 1000 fölötti csomagot sikerül összeállítani. Ez óriási eredmény, különösen, ha a vidékünk gazdasági mutatóit vesszük figyelembe. A csomagok tartalma a gyerekek, szülők, nagyszülők összefogásából áll össze, és persze azoknak a vállalkozóknak és cégeknek köszönhetően, akiket megérintett a törekvés ereje – nyilatkozta a lelkipásztor, aki hozzátette, hogy a támogatásokat nyújtó vállalkozók logóját feltüntetik a dobozokon és a plakátokon. Eddig a legjelentősebb hozzájárulást többek között a topolyai Capriolónak, a TSC Labdarúgóklubnak és a szabadkai Masterplastnak köszönik a szervezők.

– Általában három 3.-os osztály körülbelül 60 diákja kapcsolódik be a szervezési, népszerűsítési munkálatokba. Médiafelelős, plakátfelelős igyekszik sikerre vinni az akciót, arcukat, gondolataikat kölcsönző színészek, más közéleti személyek videóüzenetbe öntött ajánlásával. Az Instagram- és a Facebook-oldalon a látogatóknak igyekeznek összefoglalni az évtizedes jubileum fontosabb állomásait. Néhai diákok ma már tanárként egyengetik az akció sikerét, mint ahogy ezúttal is számíthatunk a hátteret biztosító tanintézmény segítségére – tette hozzá Nyúl Zoltán.

A gyűjtőpontokon idén december 10-éig várják az adományokat, és 20-áig szeretnék kiosztani az ajándékokat. A jótékonykodó polgároktól ezúttal is tanfelszerelést, higiéniai felszerelést, fogkrémet, szappant, apróbb játékokat, sapkát, sálat, kesztyűt várnak. A gyűjtőpontokkal, egyéb információkkal kapcsolatban a közösségi hálózaton tudnak tájékozódni az érdeklődők, ott feltehetik a kérdéseiket is.
A közelebbi településekre a diákok juttatják el a csomagokat, a bánáti gyerekek pedig az újvidéki székhelyű Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete közreműködésének köszönhetően kapják meg, míg mások ismerősök, pedagógusok, felelősen gondolkodó szülők révén.

Nyúl Zoltán hozzátette, hogy a vajdasági közreműködők által összeállított cipősdobozok mellett minden évben gondol a tájainkon élő gyerekekre a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat is, és a kosztolányis diákoknak igyekeznek meghálálni a humánus hozzáállást. Hogy az idei gyűjtőakció is sikerrel jár majd, annak a biztosítéka lehet az is, hogy Chuck Norris személyesen kapcsolódott be a gyűjtést népszerűsítő kampányba.