2024. április 19., péntek

A topolyai kosárlabdasport hetvenöt éve

Mintegy 300 oldalas, képekkel gazdagon illusztrált kiadványban foglalta össze a topolyai kosárlabdasport történetét Táborosi László. A könyv a tervek szerint még az év vége előtt kikerül majd a nyomdából, és Topolyán könyvbemutatót is tartanak.

A Topolya férfi-kosárlabdaklubból az elmúlt hét és fél évtized alatt több kiváló játékos került ki, aki nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is letette névjegyét. Táborosi László pedig nem kisebb feladatot vállalt, mint hogy megírja a kosárlabda gazdag és szerteágazó történetét. Az egykori játékosokat, sportmunkásokat és a mostani edzőket is meghívták arra a promócióra, melyet a községi képviselő-testület nagytermében tartottak meg Topolyán. Táborosi elmondta, hogy 1946. május elsején játszotta a klub az első mérkőzését egy újvidéki csapat ellen, neki pedig olyan szerencséje volt, hogy sikerült beszélnie egy olyan személlyel, aki ott volt azon a mérkőzésen. Az összejövetelen számos egykori sportoló, férfiak és nők is megjelentek, hogy egy kicsit nosztalgiázva felelevenítsék a történéseket. Táborosi László hatalmas munkát végzett azzal, hogy a kosarazók egykori eredményeit összefoglaló újságcikkeket is összegyűjtötte, előkereste az archívumokból. A Magyar Szó napilapban rendszeresen jelentek meg a tudósítások a mérkőzésekről és a klub körül zajló eseményekről. A szerző így rekonstruálni tudta évről évre az elért eredményeket, sikereket, a játékoskeret alakulását.

A kosárlabdának Topolyán gazdag hagyományai vannak: 1965-ben Kiss Ferenc József vezetésével kosárlabda-iskola alakult, kezdetben 60-70 fiatal játékossal. 1966. február 25-én pedig a női csapat kivált az Egység együtteséből. 1967-ben a juniorcsapat a harmadik helyen végzett az országban, egy évre rá pedig a 17 éves átlagéletkorú együttes megszerezte az országos bajnoki címet is. A klub aranykora a 60-as évek végére és a 70-es évek elejére tehető. A legismertebb topolyai edző Kiss Ferenc József volt, akinek köszönhetően a női kosárlabda egyre népszerűbbé és elismertebbé vált Topolyán. 1989-től 1993-ig a Topiko az I. B ligában szerepelt, majd feljutott az I. A ligába. 1994-ben a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermében 1000 néző előtt lépett pályára a jugoszláv és a bolgár női válogatott, s a hazai válogatottban két topolyai játékos is helyet kapott. 1998 derekán Mladost néven még egy kosárlabdaklub alakult a városban, de két klub ilyen kis helységben képtelen volt működni. A krónikus pénztelenség következtében 2000-ben a női kosárlabda rövid időre teljesen meg is szűnt Topolyán. A kihagyás szerencsére nem volt hosszú: három év elteltével, 2003-ban OKK Topolčanka néven létrejött a ma is sikeresen működő női kosárlabdaklub.

Táborosi László az új kiadvány kéziratával

Táborosi László az új kiadvány kéziratával

A topolyai összejövetelen ott volt Juhász Antal, aki elsősorban mint tapasztalt ügyvéd közismert. Elmondta, hogy 11 éves korában már lejárt a focipályára, és először labdarúgással foglalkozott, majd felkeltette az érdeklődését az akkor újdonságnak számító kosárlabdapálya, és hamarosan áttért erre a sportra. Elmondta, hogy a szabadtéri kosárlabdapálya salakos volt, ami sajátos játékstílust követelt és feltételezett. Mai szemmel furcsa lehet, hogy ha eleredt az eső, nedves pályán játszották le a mérkőzést. Mégis sokakat vonzott, népszerű volt már a kezdetektől ez a sport a topolyaiak körében. Juhász Antal a későbbiekben is megmaradt a kosárlabda mellett: éveken keresztül klubelnökként tevékenykedve vagy a vezetőség tagjaként fejtette ki tevékenységét.