2022. január 27., csütörtök

Kiköltöztetik a vietnámi munkásokat

Érvényesek-e a szerb törvények a nagybecskereki munkástábor területén?

A kínai Shandong Linglong Tyre Co. Ltd. gumiabroncsgyár építésében részt vevő, embertelen körülmények között élő vietnámi munkások ügyében némi előrelépés történt az elmúlt két napban. Miután emberi jogokat védő szervezetek hívták fel a figyelmet arra, milyen körülmények között tengődnek a munkások, s a média figyelme is egyre fokozottabban erre szegeződött, a szerb kormány elrendelte a munkástábor felszámolását és a dolgozók jobb körülmények közötti elhelyezését. A táborból a helyszíni beszámolók szerint folyamatosan szállítják el a dolgozókat, egyesek az écskai kastélyban kaptak ideiglenes szállást. Visszaadták nekik dokumentumaikat is, amelyeket a munkáltató magánál tartott. Továbbra sem tudni viszont, mi lesz a tartós megoldás.

Mint ismeretes, az emberi jogi aktivisták ezt megelőzően arra hívták fel a figyelmet, hogy a vietnámi munkásoknak felállított tábor sokkal inkább fogolytáborra hasonlít, mintsem munkásszállásra, nincs elegendő hely és fény, szellőztetni sem lehet, a téglafalat semmi nem borítja, padlóburkolat sincs, csak beton. A tetőszerkezet a hidegebb hónapokban nem nyújt védelmet. Nincs ivóvíz, mosógép, sem szabadidős helyiség, internet és televízió, nincsenek székek, ebédlők. A helyiségek, ahol a munkások alszanak, közvetlenül a veszélyes hulladék tárolására kialakított barakkok mellett állnak.

A témát illetően megszólaltak a szerb kormány illetékesei. Ana Brnabić kormányfő azt hangsúlyozta, hogy Szerbiában a szerbiai törvényeknek kell eleget tenni, efelől semmi kétsége nem lehet senkinek, de, mint fogalmazott, a munkások helyzete kapcsán napvilágot látottak mögött egy szervezett támadás is állhat a kíni beruházások ellen. Az Egység (Sloga) Szakszervezet közleményben ítélte el Brnabić szavait, azt írták, nem érdemli meg, hogy kormányfő legyen, mert teljes tájékozatlanságát bizonyította az eset kapcsán. A munkások szálláskörülményeiért a külföldi munkaszervező felel és nem a szerb állam, értékelte a szakszervezet. Az állam feladata a felügyelőségek alkalmazása és a szankcionálás.
Nagybecskerek polgármestere kijelentette, hogy az állam maradéktalanul megtette a dolgát.

Simo Salapura pénteki nyilatkozata szerint az illetékes minisztériumok képviselői már jártak a helyszínen, jegyzőkönyvbe foglaltak mindent. Mint mondta, a legfontosabb, hogy a kínai cég 1200 embert alkalmaz majd. Ennek a beruházásnak a pozitív következménye egy autópálya megépítése a város irányában, emellett Szerbiának és Nagybecskereknek évente 600 millió dinár jövedelmet hoz a gyár, ebből az összegből óvodákat, utakat építhetnek, új parkokat létesíthetnek.
A Linglong gyár közben újra cáfolta, hogy ennek a vállalatnak a munkásai lennének a vietnámiak. Mint közölték, egy általuk szerződtetett másik kínai cég (TEPC – China Energy Engineering Group Tianjin Electric Power Construction Co., Ltd.) alkalmazta a dolgozókat. Az emberi jogi aktivisták szerint az utóbbi információ nem jelent mentséget sem a beruházó, sem az állam számára a munkások áldatlan helyzetének eddigi tolerálását illetően.