2024. április 18., csütörtök

Vásárolj még olcsón!

Az előrejelzések szerint a műszaki cikkek jelentős drágulása várható újévtől

Aki a technikai berendezések forgalmazásával foglalkozó boltokat járta az elmúlt hónapokban, megeshet, hogy már hallotta az elárusító figyelmeztetését: Ne nézegesd, vedd meg, mert jövő tavaszra akár duplájába is kerülhet! Ezek a kellemetlen prognózisok egyre inkább megvalósulni látszanak. A múlt héten több portálon is megjelent a hír, miszerint Szerbiát, sok egyéb mellett, a technikai eszközök hiánya is fenyegeti, a raktárkészletek pedig mindenhol a minimumon vannak – közölte az RTS.

A világjárvány hajszálnyi enyhülésével ismét a klímaválság, az energetikai krízis a fő témái a világ vezető politikusainak – akárcsak az ehhez kapcsolódó nyersanyaghiány és az ebből következő áremelkedés, amely épp az ipart rengeti. Az üzemanyag-drágulás hozzájárult a szállítási költségek növekedéséhez, ez pedig lelassította a termékek áramlását. Ennek eredményeként a félig üres vagy teljesen kiürült raktárak látványa egyre gyakoribb országszerte. Több szerbiai üzletvezető és raktáros is úgy nyilatkozott, a készletek a technikai eszközökből minimumon vannak, és legvalószínűbb, hogy  újévig ki is ürülnek. Az új évvel új készlet is érkezik, természetesen új, vagyis magasabb árakon.

– Minden megdrágul. Az előrelátások szerint legalább 30 százalékkal emelkedik a műszaki cikkek ára – mondta Zoran Ignjatović, az egyik üzletlánc kereskedelmi menedzsere.

Állítólag egy árukészletet tartalmazó konténer szállítása 10-szeresével ment fel. Predrag Brujić, egy másik üzletlánc alkalmazottja ennek a következményeiről világosította fel a riportereket. Elmondása szerint egy árutároló konténer 2-3000 dollárba került, jelenleg pedig 18-20 000-et kell fizetni érte.

– A közelgő hiányról már értesítettek bennünket, az egyedüli, amit tehetünk, hogy igyekszünk a legkeresettebb termékeinkkel minél hamarabb feltölteni készleteinket – közölte Brujić.

A járvány miatt Kínában lelassult, egyes esetekben leállt a különböző gépkocsi-alkatrészek, technikai készülékek, mobiltelefonok gyártása a múlt évben. Az idei helyzet kissé hasonló, ám ezúttal az energetikai válság okozza a fennakadást. A kereslet növekedett, a raktárak üresek vagy hiányosak.

– A termelés során az energiafelhasználás egy input, ami beleszámít az előállítási költségbe, a szállítás és logisztika pedig egy másik input. Mivel az energia drágul, az előállítási és a szállítás költség is növekszik. A másik oldalról a nemzetközi transzport is összetettebb lett. Mivel kevesebb terméket küldenek a nyersanyagdrágulás miatt, a szállítási költség növekszik. A méretgazdaságosság, vagyis hogy egy cég költségeket csökkentsen úgy, hogy a mennyiséget növeli, sajnos nem egy bevett szokás, egyelőre a transzport területén. Ki rendelne egy hajónyi merevlemezt, ha tudja, hogy nem ad el sokat belőle? Ennek a hozzáállásnak valamiféle változtatásával csökkentek a költségek – magyarázta Predrag Bjelić, a Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karának professzora.

Amikor a technikai eszközökről beszélünk, megkerülhetetlen téma a gépkocsiipar, amely látott már jobb napokat is, mint az elmúlt jó másfél év. Kezdődött a termelési problémákkal, folytatódott a szállítási költségek növekedésével és a raktárkészletek kiürülésével, ami azt eredményezte, hogy csaknem 8 millió gépkocsi nem készült el. Ez talán nem is lenne baj, a kereslet viszont hirtelen jelentősen megugrott, s emiatt az autóipar becsült vesztesége mintegy 200 milliárd euró is lehet a szakértők szerint.

– Nagyon hullámzó volt az elmúlt időszak. Először leállt a termelés a járvány miatt, de nem is akart senki vásárolni. Amikor pedig gyártanának, akkor a nyersanyag fogy el. Az elmúlt időszakban drasztikusan megnőtt a kereslet a gépkocsik iránt, ezek az új autók viszont nem készültek el. Egyelőre feltaláljuk magunkat, az a kérdés, hogy a megnövekedett kereslet mellett ez meddig tarthat? – tete fel a kérdést Vuk Malović, a Grand motors kereskedelmi vállalat igazgatója.

A legújabb hírek szerint Amerika és Európa jelentős beruházásokra készül a csipgyártás terén. Ennek oka, hogy elkerüljék a Kínával szemben kiszolgáltatottságokat. Amíg azonban a tervek nem valósulnak meg, a piaci bizonytalanságot a fogyasztók is megérzik, főleg az olyan apró piacokon, mint amilyen a szerbiai. A szakértők szerint e tekintetben semmi biztató nem vár ránk 2023 előtt!