2021. december 2., csütörtök

Amatőr színjátszóink dicsérete

Ezt a találkozót nemzeti jelentőségű programjaink között tarthatjuk számon (Potápi Árpád János)

Amatőr színjátszásunk (színjátszó mozgalmunk) szerepét gyakran hangsúlyozzuk. Tesszük ezt őszinte meggyőződésből. S ezt a meggyőződést valós tények határozzák meg. Példák sora igazolja, hogy amatőr színjátszásunk nemcsak pusztán jelen volt és jelen van művelődési életünkben, hanem azt érdemben gazdagította és teszi azt jelenünkben is. Ugyanis ez a minden tekintetben tiszteletre méltó hagyományokra visszatekintő mozgalom egy olyan „belső tartással” rendelkezik, egy olyan egységes, összetartó erővel igyekezett és igyekszik ma is a saját útját járni, azt egyengetni, hogy igazán érdemes „felnézni” rá, tevékenységére odafigyelni és példáját követni.

Érdemes szólni a célokról, amelyeket a mozgalom maga elé tűzött. Ezek között a legfontosabb: szolgálni az itt élő kis magyar közösségünket. S teszi ezt most is ebben a reményvesztett, félelemtől terhes, vírusos világban. Vagy nem ezt igazolja a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXV. Találkozója?! A szajáni Találkozó egy emlékezetes, bensőséges ünnep volt, ünnep, az együvé tartozás szép, felejthetetlen ünnepe. És idézem, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszókhoz intézett levelének néhány sorát: „Önök, a saját környezetükben olyan példaértékű összefogásról tesznek tanúbizonyságot, amely a legszebb családok példáját mutatja. A közös munka öröme, az egymás segítése, megértése, az együtt vállalt szerepek, az ünnepek és hétköznapok alakítják életünket és erősítik összetartozás-tudatukat. Az ilyen erős magyar közösségek azok, amelyek az újrakezdést minden időkben biztosítani tudták. Éppen ezért nagy öröm számomra, hogy ezt a Találkozót nemzeti jelentőségű programjaink között tarthatjuk számon és támogathatjuk.

Bevallom őszintén, hogy nemcsak jóleső érzéssel, hanem nem titkolt büszkeséggel olvastam Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár úrnak a vajdasági magyar amatőr színjátszókhoz intézett üzenetét. Igen. Büszkeséggel! Mert színjátszóink megérdemelték, hogy értékteremtő munkájukról elismeréssel szóljanak. S ha ez az elismerés a legmagasabb helyről jön, akkor annak súlya van, olyan jelentősége, amely mellett nem lehet csak úgy, egyszerűen elmenni. És a nemzetpolitikáért felelős államtitkár úr üzenetének minden mondatában ott érezzük színjátszóink munkájának érdembeli elismerését.

S újra csak azt mondhatom, hogy színjátszóink megérdemelték ezt az elismerést. S ezért is igyekszem hangsúlyozni, hogy ez a jubileumi, 25. Találkozó, bensőséges ünnep volt. Ugyanis ott Szajánban, a Bánság egyik csendes, békés kis oázisában, a vírus minden kegyetlensége ellenére, tizenegy színjátszó társulatunk köszöntötte a hálás szajáni közönséget. S egymást érték ott a színpadon az előadások, amelyeket nem a rendezői „bravúrok” határoztak meg, hanem az újjáéledés, a remény mondatai indultak el onnan, a színpadról a nézők felé.

Nem sorolom fel név szerint a jubileumi, 25. Találkozón részt vevő társulatokat. Azonban egy társulatot mindenképpen meg kell említenem. A Palicsi Magyar Művelődési Egyesület, Palicsi Színjátszó Grund elnevezésű társulatát. Szükségesnek tartom szóba hozni, mert az utóbbi időben, nem egy színjátszó társulattal lett szegényebb színjátszó mozgalmunk, most pedig, éppen ezen a jubileumi Találkozón, a válságos mindennapok ellenére, egy lelkes kis társulat, a Palicsi Színjátszó Grund társulata csatlakozott a vajdasági magyar színjátszók (még mindig) nagy családjához. A Kalmár Zsuzsa művésznő által vezetett társulatnak sok sikert kívánok!

Befejezésül még egy mondatot szeretnék idézni Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üzenetéből: „Nagy öröm számomra, hogy ezt a Találkozót nemzeti jelentőségű programjaink között tarthatjuk számon és támogathatjuk!” Úgy érzem, hogy ez a mondat színjátszó mozgalmunkat további erőteljes, érdembeli munkára ösztönzi. Hiszem, hogy közösségünkön belül, most, amikor a nemzet fogalmának az újraértelmezése, jelentésének újragondolása sok mindent újjáfogalmaz egyénben és közösségben egyaránt. S ez az öntudatra ébredés nem kerüli el majd a színjátszó mozgalmat, és azok a társulatok, amelyek hátat fordítottak ennek a színjátszók nagy családjának, a színpadnak, újra ott lesznek majd, ahol lenniük kell, a színjátszó mozgalomban a színpadon!