2022. június 30., csütörtök

Olivért megműtötték

A gyomorszonda cserét követően a gyermek jól van

Pál Gajódi Olivér szülei fellélegezhetnek, ugyanis a héten lezajlott a gyomorszonda, azaz peg cseréje a budapesti Bethesda Gyermekkórházban. Az édesanya, Tímea elmesélte napilapunknak, hogy a három órán át tartó kisműtétet a kórház sebészei és szakorvosai november 16-án, kedden délelőtt végezték el. Eltávolították a régi szondát, a helyére pedig egy modernebb került, aminek a segítségével továbbra is táplálni tudják majd az SMA beteg gyermeket.

A kisfiú a műtétet jól viselte, olyannyira, hogy az egy napos folyamatos orvosi megfigyelést követően, már el is hagyhatta a kórházat. A család pár napot még a budapesti albérletben fog tölteni, innen tartva a kapcsolatot a kis beteg orvosaival.

Az anyuka örömmel újságolta, hogy kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba: a kicsi nyugodtan átalussza az éjszakákat, s elkezdték újra gyakorolni a lélegeztetőgép segítsége nélküli, önálló levegővételt. Olivér szervezete erős, a kedve jó, a szülők pedig ezt látva, továbbra is bizakodva tekintenek a jövő, azaz a gyógyulás következő állomásai, megmérettetései elé.